Malac háton jön az Újév,

szikrázik az ég,

milyen lesz, mindenki várja,

fennmaradok még!

Lesz a fején papírkalap,

fúj-e trombitát,

bereked, ha egész este

vígan ordibált?

Pezsgődugót célbalő,

szénsavgyöngy pezseg,

az Újév nagy mókagyáros

tuti, hogy gyerek.

Ha a virslit mind befalta,

jöhet a lencse,

főzelékbe belerántott,

évnyi szerencse.

Januártól havat, februártól jeget,

Márciustól hóvirágot és ragyogó eget,

Áprilistól sziromruhás, felöltözött fákat,

Májustól aranyesőt, rőt cseresznyeágat ,

Júniustól friss homokkal teli játszótereket,

Júliustól strandidőhöz elegendő meleget,

Augusztustól mélyen kongó görögdinnyeharapást ,

Szeptembertől vénasszonyos, langyos szellőhabarást,

Októbertől ezerszínű, avarszagú erdőt,

Novembertől ökörnyállal megcsomózott felhőt,

Decembertől meleg lakást, benne mind kit szeretek,

Vidámsággal teli töltött, szép karácsony ünnepet.

Emmának nem volt sok zsebpénze, de büszke volt rá, hogy van. Többnyire már másnap elköltötte unikornisos hajgumira, illatos radírra, csillámos tetkó matricára, bármire, ami éppen sláger volt az barátnői között. Ősszel aztán, úgy döntött, gyűjteni fog. Egy kiürült csokis dobozt kunyerált el a nagymamájától, abba tette bele a zsebpénzét, meg a nagyitól kapott költőpénzeket.

Egész szép kis összeg összegyűlt, december közepére. Ekkorra Emma már pontosan tudta, hogy mit fog venni Apának karácsonyra. Ugyanis erre gyűjtött, Apa különleges karácsonyi ajándékára.

 Az utolsó tanítási nap jóval rövidebb volt, mint a többi, Emmának volt ideje rá, hogy beszerezze Apa meglepetését. Szerencsére a bolt pont útba esett hazafelé.

A csillogó kirakat tömve volt szebbnél szebb darabokkal. Emma magabiztosan nyitott be és rögtön a pulthoz ment.

- Szia! Mit szeretnél? – kérdezte az eladó. Ilyen fiatal vevője még sosem volt.

- Időt szeretnék venni – mondta Emma.

- Időzítőt, stoppert, vagy ilyesmit? – kérdezte az eladó értetlenül.

- Nem, időt! Gondoltam, ahol az órákat árulják, ott van idő is – mondta Emma és benézett az eladó mögötti polcra, ahol egy csomó doboz volt egymás mellett, színes címkékkel összeragasztgatva.

- Hát, sajnos időt nem árulunk, de tudod mit? Itt van a szomszéd házban az órásmester. Ő mindent tud az órákról, nézz be hozzá, hátha tud segíteni.

Emma megköszönte a segítséget és gyorsan átszaladt a következő üzlet ajtajához.  

Koltai bácsi, az öreg órásmester először csak hunyorgott, mikor Emmát meglátta:

- Miben segíthetek a kisasszonynak? – kérdezte kedvesen.

- Csókolom. Én időt szeretnék venni – mondta a kislány.

- Időt? – kérdezte meglepetten Koltai bácsi – talán órát szerettél volna mondani.

- Nem, az van apukámnak több is. Bőrszíjas drága az öltönyéhez, fémszíjas csillogós az munkájához, gumis, fekete a futáshoz. Szerintem elég órája van. Én időt szeretnék neki venni.

Koltai bácsi értően bólogatott.

- Ez remek ötlet kisasszony, csak egy itt a bökkenő. Én csak javítom az órákat, árulni nem árulom.

- Ó, sejtettem! – sóhajtott fel Emma, de nem adta fel könnyen – ha szét tetszik szedni az órát, biztos tetszik tudni, hogy kerül bele az idő. És talán azt is tetszik tudni, hol szerezhető be. Muszáj lenne még ma vennem valahol. Holnaptól karácsonyi szünet, vasárnap meg karácsony. Úgy szeretnék apának, valami különlegeset adni ajándékba!

Az órásmester elgondolkodott.

- Szerencséd van – mondta felcsillanó szemmel – van itt a házban valaki, aki talán tud neked segíteni az idő dolgában. Doktor Som Anikónak hívják. Csengess be hozzá, ilyenkor már biztos itthon van és főz. Vagy olvas. Vagy várat épít betűtésztából. Nála sosem lehet tudni.

Emma megköszönte a segítséget és átsietett az emeletes öreg ház kapujá. Épp kijött valaki, így Emmának nem kellett csengetnie, beslisszolt a becsukódó ajtón. Ekkor jutott eszébe, hogy azt nem kérdezte meg, hol lakik ez az Anikó néni pontosan.

Aztán eszébe jutott valami. Az ő házukban is minden postaládára rá van írva, a név mellé az emelet és az ajtó. Szerencsére itt is így volt: dr. Som Anikó, harmadik emelet hármas számú lakás.

Emma felszaladt a lépcsőn. Az öreg ház emeletei magasak voltak, de ő egyáltalán nem fáradt el. Az ajtó előtt azért megállt kicsit és várt. Hallgatta a lakásból kiszűrődő zenét és beszívta a szintén onnan származó süteményillatot. Meg elolvasta a postaláda feliratát:

dr. Som Anikó,

fizikus,

Somoskői Anikó

meseíró

A kislánynak ideje sem maradt csodálkozni, mert ahogy a feliratok végére ért, kinyílt az ajtó és egy szemüveges, őszülő hajú, nő mosolygott rá kedvesen, kezét levendulamintás kötényébe törölgetve:

- Segíthetek neked valamiben?

- Igen – válaszolt Emma halkan – dr. Som Anikót keresem.

- Én vagyok – válaszolt a nő – gyere be.

A lakásban minden olyan volt, mintha mesekönyben járna. Színes falak, különféle formájú bútorok, és mindenfele polcok tele tudományos és mesekönyvekkel.

- Épp most lett kész a fahéjas csiga. Szereted? – kérdezte Anikó és a konyha felé terelte a kislányt. Itt egy Emma korú fiú és egy három éves forma kislány ült egymás mellett egy hatalmas, türkizre mázolt asztalnál. Rajzoltak.

Emma leült a konyhaasztalhoz, belekortyolt az elé tett, narancsillatú teába és belekezdett mondandójába:

- Szóval azért jöttem, mert az órásmester bácsi szerint tetszik tudni nekem segíteni abban, hogy vegyek apukámnak időt karácsonyra.

Anna kicsit félrebillentette a fejét:

- Időt szeretnél ajándékozni apukádnak karácsonyra?

Emma mosolyogva bólogatott. Úgy tűnik végre jó helyre jött, hiszen ez a néni egyből megértette mit szeretne.

- És miért szeretnél időt adni az apukádnak? – kérdezte Anikó néni és ő is belekortyolt a saját teájába.

Emma elmesélte, mennyire elfoglalt az apukája. Reggel elköszön tőle, este pedig mikor hazaért megint csak egy jóéjt puszira van idő. Hétvégéken is gyakran kell távol lennie külföldön, vagy vidéken és, ha otthon van, szinte állandóan fontos levelekkel kell foglalkoznia, amik a telefonjára jönnek.

- Nos, a dolog kicsit bonyolult, már ha az idő relatív összefüggéseit szeretnénk vizsgálni. De ebben az esetben azt hiszem, jobb lesz, ha egy másik megközelítést alkalmazunk. Palkókám, kérhetünk egy papírt és néhány ceruzát új barátnőnknek?

A dolog innen már egyszerű volt és Emma fülig érő szájjal távozott.

- Biztos, hogy működni fog? – fordult vissza még köszönés után Anikóhoz, aki bíztató mosollyal az arcán válaszolt.

- Egészen biztos!

Emma sosem várta még így a karácsonyt mint idén. Mikor megérkezett az angyal, a kislány szülei legnagyobb meglepetésére nem rohant a fához ajándékokat bontogatni. Előkapott két kis csomagot a háta mögül, egyiket az anyukája másikat az apukája kezébe nyomta.

- Idén apa bontsa ki először! – mondta csillogó szemekkel.

Apa kíváncsian bontotta ki a gondosan beragasztott csomagolópapírt, amiből egy szépen összehajtogatott papírlap került elő. A lapon egy rajz volt:

Emma, Anya és Apa a szőnyegen ültek társasoztak és nevettek. A szoba falán, pedig egy óra függött, amin nem voltak mutatók.

 Apa köszönömöt mormogott és utána hosszan és szorosan magához ölelte Emmát. A kislány nem tudta, vajon tényleg működik-e az ajándék, de hamar kiderült. A karácsonyi szünetben sokkal kevesebb fontos levél érkezett, apa pedig ráért társasozni, sétálni, korcsolyázni, legózni, unikornist rajzolni és mindenfélére, amire máskor csak anyának volt ideje. Mikor újra kinyitottak a boltok, Emma, Anya és Apa közösen elmentek és vettek egy szép keretet Emma  rajzának, amit apa januárban bevitt a munkahelyére és letett az íróasztalára.

Az időnyerő gép dr. Som Anikó és Kis Emma közös találmánya ezután tényleg mindig és hibátlanul működött.  

A csili-vili grincsfa,

igen trendi kincs ma,

bámul minden ember

rajt' ezer led lebzsel,

csillag csüng kunkorán,

cserépben csücsül,

csibészen csücsörít,

szőrszive üdül,

ő lett a karácsony

ünnepelt giccse

nem is zöld igazán,

kinek nincs grincse.

Szofi meg akarta fésülni Lilla babát. Mégpedig azonnal. Kétszer is  kérte Dorkától, de Dorka azt mondta, hogy most ő játszik vele, jöjjön vissza később.

Szofi érezni kezdte azt a furcsa meleget a fejében, amit mostanában egyre többször. Először azt hitte, megint náthás lesz és otthon kell maradnia. De nem. Ez a meleg más volt. Nem láz és nem is a napsütés okozta, mint mikor sapka nélkül játszott a strandon és napszúrást kapott. Ez a meleg hirtelen jött, felgyűlt és egyszercsak mint a forró fazékból a leves, kibuggyant.

- Én most akarom megfésülni Lilla babát – sipította Szofi és kitépte Dorka kezéből.

Dorka persze rögtön sírni kezdett. Az óvó néni azonnal felfigyelt a rendbontásra. Szofinak bocsánatot kellett kérnie.

Tízórainál aztán a csoport banánt kapott a konyháról. Nagy volt az izgalom, hiszen a banán ritka vendég az oviban. Szofinak a kedvence. Nem is bírta kivárni, hogy a dadus néni letegye a tálat, fölpattant a székéről és belemarkolt. Annyira nagy volt a lendület, hogy dadus néni elejtette a tálat és a benne lévő banán darabok mind a földre borultak.

- Szofi – szólt szigorúan az óvó néni a kislányra, aki két markában a banánzsákmánnyal csak állt és nem tudta, mit csináljon – segíts összeszedni, ami leesett és kérj bocsánatot!

A kislány segített és bocsánatot is kért, de ezután egyáltalán nem volt kedve banánt enni. Bezzeg motorozni!

Mikor a gyerekekkel kiértek a ritka téli napsütésbe egy pillanatig sem tudott várni, félrelökte Dorkát és Pankát is, hogy elsőként érjen a motorokhoz. Panka elesett és lehorzsolta a tenyerét. Óvó néni nagyot sóhajtott:

- Szofi, gyere ide és maradj itt, míg a többiek motoroznak. Gondolkodj egy kicsit egyedül azon, hogy mit tanultunk a türelemről.

A kislány egyik lábáról a másikra állt a kopasz babarózsabokor mellett és nagyon szerencsétlennek érezte magát.

- Tudom, mire gondolsz – mondta neki valaki a bokorból – hogy nem akartad fellökni Pankát csak első szerettél volna lenni a motoron.

- Honnan tudod? – fordult Szofi az ismeretlen hang felé és igen meglepődött, a látványon. A bokor egyik ágán egy színes, kapucnis polárpulóvert viselő, szárnyas alak hintázott.

- Sok mindent tudok. Azt is, hogy a banán a kedvenced gyümölcsöd, a lila baba pedig az a játék, amivel szíved szerint csak te játszanál.

Szofi óriásira nyitotta amúgy is hatalmas barna szemeit a csodálkozástól.

- Figyellek egy ideje, mert van egy gyanúm – mondta a szárnyas alak és elég komoly képet vágott ahhoz, hogy - Szofi azonnal tudja, a gyanú nem jó dolog.

- Micsodád? – kérdezte a kislány.

- Nagyon úgy tűnik, hogy elkaptál egy elég utálatos betegséget.

- Szofi ijedten nézte meg a kezét. Legutóbb bárányhimlője volt. A kis piros pöttyöket ő vette először észre és mutatta meg az óvó néninek, aki azonnal hazaküldte.

- Akkor most nem járhatok megint oviba? – kérdezte szomorúan. Nagyon várta, hogy szerepelhessen a néhány nap múlva esedékes karácsonyi ünnepségen.

- Ez nem olyan betegség – nyugtatta mosolyogva a szárnyas alak – ezt itt az oviban is lehet kezelni, sőt! Ez rá a legjobb hely.

Szofi kezdett belefáradni a csodálkozásba, így inkább kérdezett:

- Te doktor vagy? Még sosem láttam ilyen kicsit.

- Nem – válaszolt az apróság és feljebb mászott a bokron, hogy közelebb kerüljön a kislányhoz - én lenke vagyok.

- Lepke?

- Nem is doktor, nem is lepke. Lenke. A lenkék vigyáznak az óvodásokra. Mindegyikünknek más a feladata. Én a tüszős türelemgyulladást gyógyítom. A nevem pedig: Tűrte.

- Az enyém Szofi – mutatkozott be a kislány – és akkor most meg fogsz vizsgálni? Aztán csendes pihenőkor borogatást adsz a fejemre, hogy ne legyen benne meleg? Nem szeretem a borogatást. Nagyon hideg.

- A vizsgálaton már túl vagyok – mondta Tűrte - most már csak a gyógyítás jön. De ne aggódj, nem kell hozzá borogatás! Csak és kizárólag te.

- Én?

- Te bizony! A tüszős türelemgyulladás nagyon ragályos betegség, szóval gyorsnak kell lennünk. Néhány éve egy kislányon későn vettem észre. A két legjobb barátnője is elkapta és tudod mit csináltak? Az óvoda összes virágjának a bimbóját kifeszegették, mert nem tudták kivárni, hogy a virágok kinyíljanak.

- De hát ez butaság – nevetett Szofi – a virágokat csak a nap nyithatja ki.

- Látom te egy okos lány vagy, így nem lesz nehéz a gyógyulás. Kezdjünk is hozzá!

- És mit csinálunk?

- Varázsolni fogunk!

- Komolyan? Én is?

- Leginkább te.

- És hogyan?

- Varázsigével!

Szofi rettentő izgatott lett.

- De még mielőtt megtanuljuk, tudnom kell valamit. Mi az, amit most a legjobban vársz?

- Ez könnyű – nevetett a kislány - a karácsonyt.

- És szeretnéd, ha már holnap karácsony lenne?

- Hú, nagyon! De akkor – bizonytalanodott el Szofi - akkor mi lenne az ovis ünnepséggel és az adventi vásárral? Meg sütit is sütünk. Ha holnap karácsony lenne, erre mind nem lenne idő. Pedig én szeretek anyával sütni. Kötényem is van!

- Akkor ez azt jelenti, hogy szereted várni a karácsonyt?

- Azt hiszem, igen. Mikor varázsolunk?

- Mindjárt – mosolygott Tűrte - de még mindig kell valami.

- Varázspálca? Kapok egy varázspálcát? – örült meg Szofi.

 - Nem lesz szükségünk rá. Sokkal inkább a fejünkre. Most gondoljunk például arra a rózsaszín motorra. Mi lett volna, ha nem futsz és löksz fel mindenkit, hogy te játszhass vele?

- Akkor Panka ér előbb oda és ő mehet vele először.

- És ez annyira szörnyű?

- Én akartam vele menni.

- És később nem lehet?

- De igen, csak meg kell várni, hogy odaadja.

- És az alatt mit csinálsz?

- Unatkozom és arra gondolok, hogy nekem kéne azzal a motorral most menni.

- És mi lenne, ha másra gondolnál?

- Mire?

- Hogy merre fogsz a motorral menni, ha majd a tiéd lesz? Hogy versenyezni fogsz vele a fiúkkal vagy szlalomozni? Hogy végig tudsz e vele menni úgy a kisjárdán, hogy közben csak egyszer veszel levegőt, meg ilyesmik.

- Akkor nem unatkoznék annyira.

- Örülök, hogy így gondolod Szofi, ez ugyanis fontos a gyógyuláshoz. Most pedig jöjjön a varázsige. Ha érzed, hogy főni kezd a fejed mond végig:

Egy kettő három,

kell még kicsit várnom,

négy öt hat,

nő a gondolat,

hét, nyolc,

meglesem,

kilenc tíz,

itt terem

látod varázsszómra,

a türelemrózsa.

Szofi többször elismételte a varázsigét, nagyon tetszett neki, különösen a vége: a rózsa.

- És ettől tényleg türelmes leszek?

- Igen. Persze nem azonnal. Sokat kell gyakorolni. A varázsigével kikelted a gondolatmagot, mint most a motorral. Mit csinálnál vele? Milyen lesz az íze, a tapintása, illata. Mit fogsz érezni, ha megszerzed azt, amit annyira türelmetlenül szeretnél. Amíg ezen gondolkodsz, elmúlik a meleg és ahogy egyre ügyesedsz, úgy múlik a tüszős türelemgyulladás.

- És te? – kérdezte Szofi.

- Én itt leszek és segítek mindig, amíg meg nem gyógyulsz. Most viszont menj, mert itt a sorakozó ideje.

Óvó néni mielőtt Szofit is beállította volna a sorba megsimogatta a kislány fejét és megkérdezte.

- Na Szofikám, eszedbe jutott valami a türelemről?

- Igen – válaszolta csillogó szemekkel a kislány – hogy rózsát terem, s nekem a rózsa a kedvenc virágom.

Luca, Luca,

hova mész?

nem lesz így készen a szék.

Luca, Luca,

búzát vet,

kizöldül férjez mehet.

Luca, Luca,

ki vesz el?

gombóc bele mondja el.

Luca, Luca,

mákot mér,

boszorkány utól nem ér.

Luca, Luca

karácsony,

áldás ül minden házon.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Kicsiország. Az országnak volt egy királya, a királynak pedig négy lánya: Vera, Nadia, Abigél és Amáta. 

A kicsi ország lakói jól éltek. Nem éheztek, mert az ország mezőin minden megtermett, amire szükségük volt. Nem fáztak, hiszen mindenkinek jutott egy otthon, ahol este álomra hajthatta a fejét. Királyuk bölcsen uralkodott és szerette a népét, mintha minden alattvaló saját gyermeke lett volna.

Egy őszi reggel a király elhatározta, hogy nagy dolgot cselekszik. Országának olyan karácsonyfát állít, mely az égig ér. Ott majd teljesülhet alattvalóinak minden kívánsága, s az ő országuk lesz a legboldogabb a világon. El is küldte legbátrabb vitézeit, hogy kutassák fel a legmagasabb fenyőt és hozzák el neki bármi áron.

Hamarosan meg is érkezett a hír, hogy a Déltengeri Hajósok Országában megtalálták a fenyőt, s ugyan egy hajónak szánták, de a király hajlandó odaadni, ha megkapja feleségül Kicsiország királyának legidősebb lányát: Verát.

Kicsiország királya sokat töprengett a kérésen, hiszen nagyon szerette lányait. Végül úgy döntött, hogy népe boldogsága mindennél többet ér, és feleségül adta Verát a Déltengeri Hajósok királyához.

 Néhány hétre rá meg is érkezett a hatalmas fenyő, százan dolgoztak egy hétig, éjjel és nappal, míg elkészült a pompás karácsonyfa.  A király elégedetten hirdette ki, hogy karácsony napján minden alattvaló eljöhet és kívánhat bármit, a fa teljesíti.

Kicsiország népe össze is gyűlt karácsony napján, s ahogy a király ígérte, bármit kívántak az szinte azonnal a fa alatt termett. Az emberek boldogan mentek haza szerzeményeikkel és nagyon hálásak voltak királyuknak a csodáért.

Kicsiország királya nagy örömmel sétált az ünnepség után kertjében míg összetalálkozott egy kopott ruhájú öregemberrel.

-  Öregapám, kérjen magának egy új, meleg kabátot gyorsan, ne fagyoskodjon itt a hidegben. Legyen magának is öröme karácsonykor!

- Ej, királyom, királyom. Vigyázz, mit cselekszel, nem mindig az a boldogság, amit annak hiszünk - mondta az öregember, aztán választ nem várva otthagyta a királyt a karácsonyfa alatt.

Következő évben, a király újra elküldte legbátrabb vitézeit, hogy keressenek, a tavalyinál is hatalmasabb fenyőt, és hozzák el bármi áron.

Hamarosan meg is érkezett a hír, hogy a Keleti Medvekucsmás király országában megtalálták a fát, s ugyan ez az erdő legszebb fenyője, az ország királya hajlandó odaadni, ha megkapja feleségük Kicsiország királyának második lányát: Nadiat.

Kicsiország királya sokat töprengett a kérésen, hiszen nagyon szerette lányait. Végül úgy döntött, hogy népe boldogsága mindennél többet ér, így hozzá adta feleségül lányát, Nadiát a Keleti Kucsmás királyhoz.

 Néhány hétre rá megérkezett a hatalmas fenyőfa, kétszázan dolgoztak egy hétig, éjjel és nappal, míg elkészült a pompás karácsonyfa. A király elégedetten hirdette ki, hogy karácsony napján minden alattvaló eljöhet és kívánhat, a fa teljesíti.

Kicsiország népe ismét összesereglett, csodálták a karácsonyfát, kívántak is tőle, de csillogó ajándékaikkal már nem távoztak olyan boldogan, mint az előző évben. A király nem vette észre alattvalóin a változást. Büszkén nézte az óriás fát, s a megrakodva távozó népét. Elégedett volt, nagyon elégedett. Ahogy a karácsonyfa körül sétált, egyszer csak egy öregemberbe botlott. 

- Kért már valamit öregapó? Egy új, meleg csizma biztosan jól jönne a télre! Legyen magának is öröme így karácsonykor.

- Ej, királyom, királyom. Vigyázz, mit cselekszel, nem mindig az a boldogság, amit annak hiszünk - mondta az öregember, aztán választ nem várva otthagyta a királyt a karácsonyfa alatt.

Következő évben a király már nyáron azon töprengett, hogyan szerezhetne egy még az eddigieknél is csodálatosabb karácsonyfát alattvalóinak, akik valamiért egyáltalán nem tűntek boldognak.

- A karácsony majd felvidítja őket. Ők lesznek a legboldogabb nép a világon - gondolta a király.

Az ősz beköszöntével tehát újra elküldte legbátrabb és vitézeit, hogy keressenek egy minden eddiginél hatalmasabb fenyőt, és hozzák el bármi áron.

Hamarosan meg is érkezett a hír, hogy az Északi Fagyos Föld Országában megtalálták a leghatalmasabb fenyőt, s bár ez az ország legöregebb fája, a király hajlandó odaadni  ha megkapja feleségül Kicsiország királyának harmadik leányát: Abigélt.

Kicsiország királya sokat töprengett a kérésen, hiszen nagyon szerette lányait. Végül úgy döntött, hogy népe boldogsága mindennél többet ér, így hozzá adta feleségül lányát, Abigélt az Északi Fagyos Föld királyához.

 Néhány hétre rá megérkezett a hatalmas fenyőfa, háromszázan dolgoztak egy hétig, éjjel és nappal, míg elkészült a pompás karácsonyfa. A király elégedetten hirdette ki, hogy karácsony napján minden alattvaló eljöhet és kívánhat, a fa teljesíti.

Kicsiország népe összesereglett a karácsonyfa körül, de egyáltalán nem voltak boldogok.

-  Majd az ajándékoktól biztosan felderülnek – gondolta a király és buzdította őket, kívánjanak. Az alattvalók kívántak is, annyi kincset kaptak, hogy alig bírták hazavinni. Mégsmondta a király.

- Már mondtam neked királyom, vigyázz, mit cselekszel, nem mindig az a boldogság, amit annak hiszünk – mondta az öreg és ott hagyta a királyt.

Következő évben a király már tavasszal azon töprengett, hogyan szerezhetne be egy minden eddiginél csodálatosabb karácsonyfát, mely boldoggá tesz egyre szomorúbb alattvalóit. A király sem volt már elégedett, egyre csak azon töprengett, vajon mit ronthatott el. Alig várta az őszt, hogy újra elküldhesse vitézeit, hogy megszerezzék a legeslegmagasabb karácsonyfát.

- Bizonyos az eddigiek nem voltak elég nagyok! - okoskodott a király.

A vitézek bejárták az egész világot az egyik végétől a másikig, s egy hónap múlva megküldték a hírt, hogy találtak egy ezer éves fenyőóriást a Nyugati Sasszárnyú Király Országában, amit ugyan akkor ültettek, mikor az országot alapították, így az a birodalom legbecsesebb fája, de a király hajlandó megválni tőle, ha Kicsiország királya odaadja neki legkisebb lányát, Amátát feleségül.

Apró Ország királya hetekig töprengett mi tévő legyen. Odaadja utolsó, legkedvesebb lányát? Azt nem lehet! De vajon mi lesz akkor szeretett népével? Ha most nem szerzi meg azt a csodafát, örökké boldogtalanok maradnak. Gondolkodott, tépelődött, végül megüzente a Nyugati Sasszárnyú Királynak, hogy köszöni szépen, de nem kéri a fát.

Karácsony napján Kicsiország királya szomorúan lépett ki palotája erkélyére, hogy szóljon összegyűltnépéhez.

- Barátaim - kezdte bánatosan. - sajnálom, hogy nem tudlak benneteket boldoggá tenni ezen a karácsonyon egy minden eddiginél nagyobb fával, de nem tudtam odaadni érte Amátát. Hibáztam, így úgy helyes, ha lemondok a királyi címről. Remélem, találtok valakit, aki jobban vezeti majd országot és újra boldogok lehettek.

Kicsiország lakói csodálkozva néztek királyukra, de szólni senki sem tudott. A király épp levenni készült a koronát a fejéről, mikor megjelent egy szikrázóan fehér ruhás öregember a tömegben, s gyors léptekkel a palota felé igyekezett.

- Csak, hogy végre észhez tértél. Már három éve mondogatom neked, hogy vigyázz, mert rossz úton jársz. Azt hitted, ha elhalmozod a népedet mindenféle tárggyal, majd boldogok leszeknek, úgy, hogy a csodás ajándékokért cserében elvetted tőlük igazi kincseiket: a hitet, a reményt és végül az örömöt. Pedig ezek nélkül egyetlen ember sem lehet igazán boldog. Hogy a szeretet megmaradt, s hogy látom, végül te is megértetted, mi az igazán fontos a világon, kapsz tőlem te és országod minden lakója egy ajándékot.

Az öregember háta mögül három szépséges leány lépett elő. A király nem hitt a szemének. Eladott lányai szaladtak felé mosolyogva.

- Visszahoztam nektek Verát, Nadiát és Abigélt vagyis a hitet, a reményt és az örömöt. Éljetek ezután boldogan.

A király sírva ölelte meg négy leányát, s a palota előtt hamarosan az emberek is felocsúdtak. Ettől a naptól kezdve elszállt a szomorúság Kicsiországból s bár nem voltak a leggazdagabbak, de ők voltak a legboldogabbak minden nép közül.

A Napraforgó csoport óvó nénije kérte, írjak a kis virágainak hozzájuk illő verset. Bár először azt hittem, ez egy szürke decemberi délutánban nehéz lesz, tévedtem. 2 vers és 1 mondóka után itt a szobámban már süt is a nap! :)

Napraforgó növesztő

Én vagyok a napocska,

ti meg a virágok,

amíg e szép kertben laktok,

én vigyázok rátok,

kis fejetek megtöltjük majd,

és jó sokat nevettek,

míg megértek s nagyra nőve,

iskolába mehettek.

Csodavirág

Olyan vagyok, mint a nap, szép kerek és sárga,

szirmaim közt széles kelyhem soha sincsen zárva,

ha megnövök tányéromból etetem a világot,

szeressétek a szép magas, napraforgó virágot!

Napraforgó mondóka

Hol a nap, hol a nap,

fent a magas égen,

keresem, keresem,

jaj, de el nem érem,

leszek hát, leszek hát,

én a nap a réten,

ki szeret, ki szeret,

ha akar, elérjen.

Kedves Mikulás,

Bár elmúltam már 30, gondoltam írok neked,

Talán a koromat még jó pontnak is veszed,

A pszichomókusom ugyan extra díjat számol,

S kifejezetten kikel majd magából,

Hogy ilyen komolyan visszaestem, már ami a fetisiszta apakomplexust illeti.

Egy fazonnal e-mailezel, aki pirosat hord, szánkón jár és évente egy napot dolgozik?

Anyukám, reménytelen eset vagy.

Hörgi majd, miközben a hippster szemüvegét a homlokára tolva ledől a bőrkanapéjára,

Elszívni egy jointot.

De ezzel most nem törődöm,

Inkább próbálok besorolni a legókocsi dugóba,

A szörnybarbik és a kínai manók által gyártott csak kis mértékben mérgező,

Szőrös zsebállatkák közé,

Talán egy 3XL-es anyukának is lehetnek vágyai.

Ugye?

Csokoládét NEM kérek. Még akkor sem, ha ifjúkori, részarvas idomítástól,

Megizmosodott éned Dávidszobra van belemintázva,

Mert, ha a számban olvad és nem a kezemben,

Utána jön a bűntudat és az azbesztkemény seggű személyi edzőm,

Lesajnáló fejrázása, mellyel tudom, hogy nem a köztünk lévő,

10 ruhaméretnyi különbséget,

Hanem az IQ-nk közötti,

50 pontnyi szakadékot akarja áthidalni,

Reménytelenül.

Szóval, kezdjük ott, hogy bizonyíték kell és nem ígéret,

Turbózd fel a férjemet kérlek, hogy tudjon hátrafele lovagolni,

Miközben mos, főz, takarít,

Byront szavalva hozza haza a havi nettó egymilliót, hogy aztán,

Erős karjába kapjon és magát nem összeszarva elrobogjon velem,

Egy wellnesshétvégére.

Mert megérdemlem.

Ahogy megérdemlek az anyaság kemény küzdelmében,

Update1-es RubintRéka ciciket, szigorúan szilikon és szénhidrátmentesen,

És egy kártyát, amivel a shoppingolás egy igazi végtelen történet.

Szeretnék még egy kisbabát,

Aki már van annyira Z generációs,

Hogyha valami baja van, nem sír, hanem posztolja a facebook-on, hogy: hasfájás, fogbújás, szaros pelenka, miegyéb.

S ha éjszaka megéhezik, nem a cicire csap le, hanem a tabletemen,

Rendel magának a DM webshopjából garantáltan biogazdálkodásból származó anyatejkiegészítő tápszert.

Szeretnék ezután úgy parkolni,

Hogy az autófényezőnk telefonszámát végre kivehessem gyorshívás listából.

Szeretnék egy olyan jobban teljesítő államot, ahol nem a marketingbudget, hanem az emberek közérzete emelkedik százmillió %-kal pozitív irányba,

Ha kéréseimet nem teljesíted, a következő levelemhez

Egészalakos, bikinis fotót mellékelek abból az időszakomból,

Amikor a kozmetikusom pályamódosításra,

Én pedig a Chubakka hasonmás versenyre készültem.

Remélem beijedtél.

Várom a csodát, s ne feledd,

Ha megérkeztél a Turbocirkós kéményen keresztül (vigyázat, XS-es lyuk),

A konyhapulton találsz egy kis rénszarvaskolbászos répatortát!

Csók,

Anya

Fenn a zöld fán, fenn a zöld fán csillagok, csillagok,

nézd a fényben, nézd a fényben hogy ragyog, hogy ragyog

A fa alatt, a fa alatt mi lehet, mi lehet?

Ajándékot hozott nekem ki szeret, ki szeret.