Avarfalvi Mesék

Kortárs mesék, versek, mondókák

Minta Anyák Adventi Kalendáriuma

2017. december 01. 15:22 - Várfalvy Emőke

Biztos te is ismersz olyan anyukákat, akik mindig mindent jól csinálnak, mindenre van idejük és imádják a karácsonyi előkészületeket. Vagy te is ilyen vagy? Akkor ez a te adventi kalendáriumod!

1. Úgy vártam a december 1-t. Végre belekezdhetek a Hatékony Karácsonyi Készülődés című tervem megvalósításába. Megjutalmazom magam egy kalóriaszegény müzliszelettel.

2. Ma a Mikulás verseket és énekeket gyakoroljuk a gyerekekkel, hogy jövő héten minden remekül sikerüljön az ovis ünnepségen. Imádom ezt az időszakot!

3. Advent első vasárnapja. Kis ünnepi ebéd (3 fogás), kizárólag természetes anyagokból készült ajtódísz kitéve, legújabb trend szerinti DIY adventi koszorú az asztalon. Habos kakaó reggelire a gyerekeknek.

4. Oh, az első csodás decemberi hétfő! Ma beszerzem a szüleim ajándékait és megrendelem a gyerekekéit az internetről, hogy még időben megérkezzen.

5. Megsütöm a bio zabkekszet és a chiamagos rizstejes banánkenyeret a holnapi Mikulás ünnepségre.

6. Hajnalban minden kiscsizma megtelik, mindenki azt a márkájú és mennyiségű csoki kapja, amire vágyott és, ami nem fog ártani a fogai állapotának. Férj ajándékáról sem felejtkezünk meg – egy üveg díszcsomagolt 12 éves whiskey mindig jól esik, igaz drágám?

7. Sütök egy kis organikus gyümölcskenyeret a holnapi ovis barkács délutánhoz, lehet, egy kis házi forró csokit is összedobok, majd termoszban viszem.

8. Barkácsdélután az oviban, ahol saját kezűleg készítjük el a többi anyukával az ajándékot a kicsiknek. Nem értem, a többiek miért nem lelkesednek, ez olyan csodás, hogy így együtt lehetünk!

9. Kóruspróba a templomi adventi ünnepséghez, este mézeskalácssütés és díszítés a családdal.

10. Advent második vasárnapja. Kis ünnepi ebéd szüleimmel, drága anyósomékkal kiegészülve. Este társasozunk a családdal, közben adventi énekeket dúdolunk. Pompás ez a nap!

11. Gyönyörűen süt a nap ezen a csodás hétfő reggelen, ideje ablakot tisztítani és függönyt mosni.

12. Ma beszerzem az anyósomnak a kedvenc boltjában a kedvenc parfümjét ajándékba. Apósom a kedvenc szivarját kapja.

13. Beszerzem az óvó néniknek a karácsonyi hála ajándékokat és megtervezem a karácsonyi menüt.

14. Gluténmentes csokis brownit sütök a holnapi ovis karácsonyra és becsomagolom az óvó nénik ajándékait, kivasalom az ünneplő ruhákat, amit már novemberben beszereztem a fiamnak.

15. Ovis karácsonyi ünnepség, hát nem ez a legmesésebb dolog, amit egy anya kaphat?

16. Vidám összejövetel házi finomságokkal a közeli barátokkal. Karácsonykor mindenki elutazik, de legyen azért egy kis együtt ünneplés, nem?

17. Advent harmadik vasárnapja, karácsonyi koncert a templomi kórussal, ismét mindenki csodás!

18. Elmegyek a csomagautomatába a gyerekek ajándékáért, ami kis utánajárás után végül megérkezett a webshopból. Köszönőlevelet írok a webshop ügyfélszolgálatának, hogy együtt működtek az eltűnt csomag megtalálásában.

19. Beszerzem Férjem ajándékát és a karácsony esti visszafogott, de szexi szettemet is az ünnepléshez. Becsomagolom mindenki ajándékát.

20. Nagytakaírtás 1. – fürdők, konyha, kárpitok. Délután kozmetikushoz és körmöshöz megyek.

21. Nagytakaírás 2. – porszívózás, bútor polírozás. Megkeresem a karácsonyfatalpat. Kipróbálom az izzósort és pótolom ami kiégett. Díszek rendben. Karácsonyi abroszok kimosva. Karácsonyi szalvéták, szalvétagyűrűk beszerezve.

22. Beszerzem és eldugom a karácsonyfát, megveszem a karácsonyi vacsora hozzávalóit. Meglátogatom a fodrászomat.

23. Megsütöm a karácsonyi süteményeket, előkészítem a másnapi vacsora hozzávalóit.

24. Feldíszítem a fát, megfőzöm a vacsorát, beteszem az előre becsomagolt ajándékokat a fa alá és ragyogok. Csodás karácsony este.

Ha nem ismertél magadra se csüggedj, olvasd el a másik kalendáriumot, amit nem annyira minta anyáknak írtam.

untitled_design.png

Szólj hozzá!

Rossz Anyák Adventi Kalendáriuma

2017. december 01. 15:19 - Várfalvy Emőke

Azt tudjuk, hogy mi van a gyerekek adventi naptárában. De mi lenne, ha belenéznénk egy rossz anya adventi kalendáriumába is.

 

1. December 1? Pompás! Még rengeteg időm van karácsonyig, igyunk egy kávét!

2. Végre szombat! Ma nem főzök, mert teljesen kivagyok az évvégi hajtástól. Ki kér pizzát?

3. Mi van? Már kell az adventi koszorú? Jó lesz a tavalyi, teszek rá teamécsest. Vaniliaillatú, ugye milyen menő?

4. Mindjárt jön a Mikulás, holnap kell venni a srácoknak csomagot! (magamnak nem veszek csokit, mert kell egy kicsit diétázni a beigli előtt)

5. B@sszus, már nem lehet sehol csokimikulást kapni??? Ezt ki találta ki?!

6. Még jó, hogy a kindertojásnak mindig örülnek! Boldog Mikulást nekem is, igyunk egy pohár bort. Férj, te nem vagy gyerek, nem vettem neked semmit. Jó, kaphatsz te is bort!

7. Kicsit túlórázom, hogy a karácsonyi előkészületekkor már ne kelljen. Ugye milyen előrelátó vagyok?

8. Ki a franc találta ki azt, hogy gyerekszékeken ülve, varrogassunk valami hóembert péntek este, de komolyan?! Életemben nem tudtam egy gombot sem felvarrni! Ovis barkácsdélután, anyám! Az a nő meg mit eminenskedik? Ja SZMK-s. Pfö. Mondjuk a sütije finom volt.

9. Végre szombat, szusszanjunk egy kicsit. Van még abból a szaloncukorból, amit a Mikulás hozott srácok?

10. El kéne menni ajándékot venni , de ilyenkor olyan sokan vannak a plázában, utálom a tömeget. Nézzünk meg valami családi filmet és együnk pop-cornt, az nem hízlal. Majd holnap körbenézek a neten ajándékügyben.

11. Fel kéne hívni egy takarítós céget a nagytakarítás miatt. Majd holnap keresek valakit. Most határidő van és nagyon kell melózni. Este egy pohár bort valaki?

12. Anyám felhívott, hogy nálunk karácsonyozna a nagynéném, meg a másodunokatestvére a kutyával is. Tőlem jöhetnek, ha hoznak valami házisütit, meg mondjuk bort.

13. Basszus, holnap van az ovis karácsonyi ünnepség. Honnan a francból szerzek fehér inget, fekete nadrágot a srácoknak? És még valami süteményt is össze kell ütnöm a céges buli előtt! Viszek pilóta kekszet! A pilóta kekszet mindenki szereti. Vagy dobozos linzert? Az még jobb. Az majdnem olyan, mintha én sütöttem volna, pláne, ha átcsomagolom. Zseni vagyok!

14. Basszus, másnaposan hajnalban kelni, mert a srácok be vannak sózva, hogy le ne késsük az Ovis karácsonyi ünnepséget! Szétesik a fejem! Duplasmink! Ha iszom egy gyógysört a hányinger ellen megérzik vajon? Te vagy a legcsodásabb harmadik segédpásztor kisfiam!

15. El kéne menni ajándékokat venni. Meg felhívni a takarítós céget, akit a Viku ajánlott. Ők talán ráérnek még karácsony előtt. Bírom ezeket! Ki a francnak jut eszébe időpontot foglalni októberben, hahaha!

16. Úgy ennék egy kis beiglit. Leugrom a pékségbe ott árulnak. Jól van tudom, hogy még nincs karácsony, de a várakozásba belefér egy kis tesztevés, nem? És egy kis bor. Csak egy pohárral.

17. Mi az, hogy amit ma megrendelek már nem ér ide karácsonyig???? Még van egy hét? Mit csinálnak ezek?

18. Egyik takarító cég sem vállal már karácsony előtt! Koszban fogunk karácsonyozni. Na jó, majd kiporszívózok. Az ablakok meg úgysem látszanak sötétben. És a tendert sem adtuk még le a melóhelyen. 20-ig biztos nem kapok szabit. Még jó, hogy a fizu megjött. Ennyi stresszre megérdemlek egy kis bort. Jé, mi ez, karácsonyi gumicukor? Fincsi!

19. Vettem egy ajándékot! Igaz magamnak, de nem lehetett ott hagyni, le volt értékelve és olyan szép lesz a lábamon az a szandi júliusban a tengerparton.

20. Ma éjfélig bent voltam a munkahelyemen, én felmondok. Na jó nem, mert akkor ugrik a prémium, akkor meg minek güriztem egész évben és egyébként is, kisgyerekes anya vagyok, de akkor is. Kell egy pohár bor!

21. Ma végre leadtuk az anyagot. A hiánypótlást majd két ünnep között megcsinálom. Irány ajándékot vadászni!

22. Porszívóztam, letöröltem a port és nézegettem egy csomó karácsonyi receptet a neten. A gyerekekkel, mivel a takarítást nagyon unták, délután vettünk egy doboz gyömbéres kekszet a kisboltban és az egészet megettük. Lehet nem fogok beleférni a kis feketébe, amit fel akartam venni szenteste.

23. Basszus kéne egy fa! És hol a karácsonyfatalp? És Férj ajándéka? Úr Isten, bent hagytam az irodában! És nem lehet bemenni az ünnepek alatt… Nembaj, kap egy meglepikártyát, amire ráírom, mit kap majd, ha jó lesz. Ez jó, ha jó lesz! Vajon én mit kapok? Izgi! Igyunk is egy pohár bort! Ja nem, ma este akartam beugrani a tecsóba éjszakai nagybevásárlásra. Akkor kevesen vannak, nem zavar senki. Hihetetlenül laza és kreatív vagyok.

24. Rohadtul fáradt vagyok. Éjszaka nem lehet húst venni a tecsóban, így reggel vissza kellett mennem és egy órát áltam sorba csak a húspultnál. Ez az előrecsomagolt beigli elég bénán néz ki és sok benne az E betű, de egyszer ki lehet bírni. Halászlékocka? Na azt nem vettem. Szuper, vissza nem megyek. Férj, díszítsd fel a fát, mert mindjárt megőrülök! Iszom egy pohár bort, vagy inkább kettőt. Kéne egy tiszta abrosz. És jesszus, a nagynéninek nem vettem semmit. Na majd megkap egy könyvet a polcról azt szokták szeretni. Csak ezen az estén legyek túl! Utálom a karácsonyt!

Ilyen anyák nincsenek is? Te ennél sokkal összeszedetebb vagy? Lehet, rád a másik kalendárium vonatkozik, amit minta anyákról írtam. Olvasd el azt is!

rossz_anyak_adventi_kalendraiuma.png

 

1 komment

A Mikulás szánkója

2017. november 25. 22:13 - Várfalvy Emőke

Mivel már minden csomag készen volt, a Mikulás és a manók elkezdtek bepakolni a szánkóba. Telt, telt a csomagtartó, meg-meg nyikordult a szánkó.

- Nem egy mai darab – mosolygott magában a Mikulás, amikor a nyikorgást hallotta és hozta a következő csomagot. Amikor az utolsó adag is felkerült, zutty, oldalra fordult a szánkó.

A Mikulás és a manók rémülten fogták körül a felborult szánt. Nem kellett sokáig keresni a bajt: a talpat tartó egyik csavar eltörött.

A manók ijedten néztek a Mikulásra, szerencsére ő cseppet sem volt megrémülve:

- Átmegyek a szervizbe és megkérem a szerelőt, jöjjön és hozza rendbe. Csak egy csavar, néhány perc alatt kész is lesz! – mondta a Mikulás és azonnal útnak indult.

Ahogy a szervizhez ért meglepődve látta, hogy az ajtaja zárva, teljesen sötétek az ablakok. Ez állt a bezárt ajtón:

Nyitva:  Munakanapokon: 7.00 – 16.00 óráig

A Mikulás órája 16.17 percet mutatott. Gyorsan körbe nézett és meglátta, hogy a szerviz melletti ház ablakaiban világítanak a lámpák. Odament és becsengetett.

- Jó napot, a szerelő urat keresem.

- Én vagyok – mondta a szerelő rosszkedvűen – de mára bezártam. Jöjjön vissza holnap.

- Ne haragudjon, hogy így zárás után zavarom, de egy fontos ügyről lenne szó.

- Mindenki ezt mondja, jöjjön vissza holnap 7.00-kor, addig csak várhat.

- Sajnos nem. Tudja, én a Mikulás vagyok és ma kéne kivinnem az ajándékokat. Eltörött egy csavar a szánomban, így nem tudok elindulni, segítsen kérem!

A szerelő megnézte a csavar letört fejét, amit a Mikulás előrelátóan magával hozott.

- Ilyenem nincsen most. De, ha szerez, elmegyek és kicserélem. Ennyit tudok segíteni.

A Mikulás gyorsan megkereste a legközelebbi barkácsboltot. Az üzletben meglepően sokan voltak, így jó ideig kellett várnia, hogy sorra kerüljön.

- Jó estét kívánok! Ilyet keresek - tette le a pultra a törött csavart az eladó elé.

Az ember ránézett a csavarra, aztán a Mikulásra és csak ennyit mondott:

- Nincs.

- Egy se? – kérdezte csalódottan a Mikulás.

- Utánrendeltük. Már egy hete ide kellett volna érnie a gyárból – mondta az eladó barátságtalanul – jöjjön vissza holnap.

- De nekem ma kellene – mondta a Mikulás.

- A vevőknek minden ma kell – morogta az eladó.

- Megértem, hogy fáradt – kezdett bele barátságosan a Mikulás – és higyje el, szívesen várnék holnapig,  de muszáj szereznem egy ilyen csavart, mivel csak azzal tudja a szerelő megjavítani a szánom, amivel elvihetem az ajándékot a gyerekeknek. Kérem, segítsen!

Az eladó kis türelmet kért és hátrament az irodába. Néhány perc múlva egy papírral a kezében jött vissza:

- Kiderítettem: a csomag már a postán van. Én nem mehetek érte, de ezzel a papírral odaadják. Ha elhozza, soron kívül kiadom. Ennyit tudok segíteni.

A Mikulás ahogy csak bírt rohant a postára. A csomagablaknál az ügyintéző megnézte a papírt és a fejét csóválta:

- Nem adhatom ki, sajnálom.

- De miért nem? – kérdezte kétségbeesetten a Mikulás.

- Mert ez így nem egészen szabályos – mondta az ügyintéző.

- De nekem szükségem van arra a csomagra – nézett a Mikulás kérlelő szemekkel át az üvegablakon.

-  Nem lehet. A főnököm biztosan leszidna érte, ez karácsony előtt nem hiányzik – mondta az ügyintéző határozottan.

- Hol a főnöke? – kérdezte a Mikulás új erőre kapva.

- Már hazament. Jöjjön vissza holnap.

- Örömmel megtenném, de nem lehet. Ha nem szerzem meg ma a csomagot, a barkácsboltos nem tud nekem csavart adni, amivel a szerelő meg tudná javítani a szánom talpát. És, ha nincs szánom, nem tudom elvinni az ajándékot a gyerekeknek. Kérem, segítsen!

Az ügyintéző egy pillanatig gondolkodott, majd egy kis cetlire felírta a főnöke címét.

- Meg ne mondja, hogy én küldtem. Aztán, ha aláírja a papírját, siessen vissza. A posta 18.00 órakor bezár, utána nem tudunk segíteni.

A Mikulás hatalmas léptekkel sietett a postavezető házához. Legalább háromszor csengetett mire kijött valaki:

- Jó estét! Elnézést, hogy zavarom, de csak akkor adnak ki nekem egy fontos csomagot, ha aláírja ezt a papírt – hadarta a Mikulás.

A posta vezetője rosszkedvűen forgatta a papírt.

- Ezt így nem jó. Holnap kiküldjük újra a csomagot a kézbesítővel, de így nem lehet átvenni.

- Sajnálom, a holnap késő – kezdte magyarázni a Mikulás kedvesen - ha aláírná ezt a papírt, az ügyintéző kiadná a csomagot, a boltos eladhatná nekem a csavart, amivel a szerelő megszerelhetné a szánom és én el tudnám vinni az ajándékot a gyerekeknek.  Kérem, segítsen!

A postavezető csak a fejét rázta. Neki már lejárt a munkaideje, épp a vacsora mellől állították fel, esze ágában nem volt segíteni. Épp rá akarta csukni az ajtót a Mikulásra, amikor megjelent mellette a kisfia.

- Apa, apa, ez itt a Mikulás! – lelkendezett a kisfiú – hoztál nekem ajándékot Mikulás bácsi?

- Még nem, de, ha apukád ezt a papírt aláírja, akkor nemsokára visszajövök a szánommal és hozom a csomagodat!

- Hallod apu? Segítesz a Mikulásnak, ugye?

Nem volt mit tenni. A posta vezetője gyorsan aláírta a papírt, amivel a Mikulás még pont beért zárás előtt a postára. Ott megkapta a csomagot, amivel visszarohant a barkácsboltba. Az eladó leblokkolta a csavart, amivel a Mikulás szinte repült vissza a szerelőhöz, aki kapta a kabátját és néhány perc alatt visszaszerelte a szánkó talpát a helyére.

A Mikulás végre elindulhatott a körútjára. Elsőként a postavezető kisfiához ment, hiszen nélküle, egy gyerekhez sem juthatott volna ajándék ezen az éjszakán.

mikiszan.jpg

Szólj hozzá!

Adventi gyertyagyújtogató

2017. november 23. 22:18 - Várfalvy Emőke

Ahogy szaporodik a gyertyák száma, úgy szaporodnak a versszakok. A hivogató, bevezetőt minden héten elmondjuk és bővítjük az adott hét gyertyájának szakaszával. A karácsonyi gyertyagyújtáskor vagy az utolsó adventi gyújtáskor lehet végig elmondani.

 

Gyertek, gyertek, gyújtsunk fényt,

pici gyertyalángot,

várjuk együtt örömmel,

az eljövő karácsonyt.

1.

Első gyertyánk neve: Hit, erős, mint a szikla,

ha kicsi is, fénye nagy, sötét éjben szikra.

2.

A második gyertyaláng, a Reményért égjen,

csillag mutatja utad, bármily sötét éjben.

3.

Harmadik gyertyánk kigyúl: Öröm ragyogása,

együtt várni olyan jó a világosságra.

4.

Negyedik gyertyán a láng, a szeretet fénye,

betölti az éjszakát, a sötétségnek vége.

 

Ma az összes gyertya ég,

ünnepeljük együtt,

áldott Adventünk után,

a Karácsony eljött!

adventi_mondoka.jpg

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A ragadós kezek rejtélye

2017. november 21. 23:08 - Várfalvy Emőke

Lili egyik nap azt vette észre, hogy ragad a keze. Na nem úgy, mint amikor lekváros kenyér volt uzsonnára, mert azt szalvétával le lehetett törülni. És nem is úgy, mint mikor színes papírdarabokat ragasztottak egy fehér lapra. A papírragasztó is lejött egy alapos kézmosással.

Lili keze valami különös módon kezdett ragadni. És nem segített rajta sem a szalvéta, sem a víz. Csak Lili zsebe.

Fura, igaz? Pedig pont így történt.

Minden nap reggel kezdődött. Lili játszott valamivel, aztán egyszercsak úgy érezte, hogy nem tudja letenni. Beleragadt a kezébe. Csak egy helyen jött le. Ha zsebre rakta. Zsebre, aztán ebéd után a hátizsákjába, otthon pedig, mikor hazaért az ágya alá egy rajzfilmfigurás papírzacskóba. Már sok minden utazott így vele haza műanyag állatok, legó figurák, babaruhák. Csupa apró holmi, olyasmik, amik nagyon tetszettek neki és amik pont befértek a zsebébe.

Egyik reggel egy szép, fa lovacska ragadt Lili kezéhez. Már régóta szeretett volna játszani vele, de csak aznap jutott hozzá. Nagyon népszerű játék volt a csoportban. Teljesen új. Ahogy érezte, hogy a játék a tenyeréhez tapadt, még egy pár kört szalad vele, aztán gyorsan a zsebébe mélyesztette. 

Ekkor megszólalt valaki a háta mögött:

- Hova utazik a lovacska, Lili?

A kislány meglepődött az ismeretlen hangtól. Először nem is látta honnan jön, aztán, ahogy körbenézett meglátott egy színes, pillangó szárnyú alakot. A faállatok kosarának szélén ült és a lábát lógatta.

- Milyen lovacska? - kérdezte a kislány pirosodó arccal.

- Ami a zsebedben van - válaszolt a pillangószárnyú.

- Honnan tudsz róla?

- Régóta figyellek! És sajnos már biztos, hogy kijött rajtad az egyik legvacakabb ovis betegség.

Lili egészen nagyra meresztette a szemeit a betegség szó hallatán:

- Nem kétség, enyves kézragacsitiszed van - mondta komoly arccal az alak - de ne ijedj meg! Gyógyítható! Azért jöttem, hogy segítek.

- De hogyan? - kérdezte Lili suttogva, bár meglepő módon senki sem vette észre, milyen fura alakkal beszélget.

- Ne aggódj, nem fog fájni. De segítened kell neked is, különben nem megy.

- Tündér vagy?

- Nem tündér és nem manó. Én egy lenke vagyok. A lenkék vigyáznak az óvodásokra. Mindegyikünknek más a feladata. Én az enyves kézragacsitiszt gyógyítom. Ja és a nevem: Csente.

- Nekem Lili a nevem - mondta a kislány - gyógyszert adsz majd, mint a köhögésre szoktak?

- Nem, annál valami sokkal jobbat fogunk csinálni. Megtaníltalak varázsolni - mondta Csente.

- Tényleg?

- Tényleg. És, ha ügyes vagy, gyorsan meggyógyulsz és nem vándorlnak el a játékok az oviból.

- Hogyhogy elvándorolnak?

- Egyszer, nagyon régen egy középső csoportban minden gyerek elkapta az enyves kézragacsitiszt. Ez nagyon ritka, azóta sem történt ilyen. Egy hét nem telt bele és alig maradt játék a csoportban. 

- És mi történt?

- Mivel nagy volt a baj, nem egyesével gyógyítottam, hanem megsúgtam az óvó néninek a varázsigét, aki megtanította a csoportnak. Sokat gyakorolták és elmúlt.

- És a játékok, amiket előtte hazavittek?

- Visszahozták.

- És nem szidta le őket az óvó néni?

- Nem, dehogyis. Persze mindenki bocsánatot kért, hogy elvitte a játékokat. Ez pont elég.

- És velem mi lesz?

- Te is visszahozod, amiket elvittél.

- Mindet?

- Mindet.

- És aztán?

- Mondtam, megtanítalak egy varázsigére. Elsőre még lehet, nem fog hatni, de, hát a varázslást is kell gyakorolni, nem csak a biciklizést. Figyelsz? Kezdjük is: 

Játék hozzám már nem ragad,

hazavinném, de nem szabad,

mert a játék akkor nevet,

hogyha mindenkié lehet.

 

- És ez tényleg hatásos? - nézett csodálkozva Lili Csentére.

- Ha mondom! Csak fontos, hogy ne felejtsd el használni.

- És, ha elfelejtem? - kérdezte bizonytalanul Lili.

- Akkor jövök és segítek! Most pedig próbáljuk ki a lovacskával.

Lili benyúlt a zsebébe, elővette a lovacskát és megpróbálta letenni. De a keze nem engedelmeskedett. Nagyon szerette volna hazavinni a többi kincse közé. Csente türelmesen lóbálta a lábát a kosár szélén és bíztatta. Mondd el még egyszer és még egyszer. És közben képzeld el, hogy leteszed a játékot. És utána azt is, mennyire fogsz örülni, ha holnap reggel jössz és újra játszhatsz vele.

Lili becsukta a szemét, úgy ismételte a varázsigét, újra és újra. Nagyon igyekezett és egyszercsak érezte, hogy a lovacska lepottyan, bele a fajátékos kosárba. Pont időben, hiszen épp abban a percben kezdett bele az óvó néni a rakodó énekbe.

 

photographing-children-735226_640.jpg 

 

 

 

Szólj hozzá!

A kisautó bánata

2017. november 20. 21:48 - Várfalvy Emőke

Egyik délután Beni, izgatottan ért haza az oviból, Alig várta, hogy senki se figyeljen rá és elővehesse a kisautót, amit délután rejtett a zsebébe, mielőtt nagyi érte jött. Elővette a kis, kék sportautót, először végigsimogatta fényes motozháztetejét, megforgatta a tenyerén a kerekeket, aztán letette a konyhaasztalra és nézte. Borzasztó boldog volt.

A kisautó viszont látható módon meg volt szeppenve. Mikor a kisfiú  elindult kezet mosni, ijedten utándudált:

- Ne hagyj itt, félek!

Beni meglepődve fordult vissza:

- De hát mitől félsz? Nincs itt semmi ijesztő.

- Ez nem az ovi - jelentette ki a kisautó - én pedig még sosem aludtam máshol csak ott. A játékos dobozban a tesóimmal. Mindannyian felkapcsoljuk a lámpánkat és berregünk még egy kört elalvás előtt. Most hogy fogok így aludni?

- Én is berreghetek neked este - ajánlotta fel Beni, mert nagyon megsajnálta a kisautót. Ő is a legjobban a tesóival szeretett aludni.

- Az nem ugyanaz! - nyikorgatta bánatosan a kerekeit az autó - és különben is, hogy kerültem ide?

- Hát nem tudom - mondta Beni gyorsan - nem akarsz menni egy kört itt az asztalon?

- Nem, azt akarom tudni, hogy jöttünk ide, egyáltalán hol vagyunk? - makacskodott a kisautó, mert látta, hogy valami nincsen rendben Beni körül.

- Nálunk! - vágta rá a kisfiú. - Nézd, milyen messze el lehet látni az ablakunkból. Ott megy egy repülő.

- Ne beszélj mellé Beni! Azonnal mond meg, hogy kerültem ide? És mikor viszel haza az oviba? - a kisautó, ha kerekek helyett lábai lettek volna, bizonyosan toporzékolt volna mérgében.

- Elhoztalak - lógatta le szégyenkezve az orrát Beni.

- De miért?

- Mert szerettem volna csak én játszani veled. Te vagy a legszebb kisautó a csoportban.

- És a legboldogabb is voltam, pont máig - mondta a kisautó nagyon szomorúan.

- Már nem vagy boldog? - kérdezte Beni ijedten. És tényleg. Mintha az autónak már nem lett volna olyan fényes, kék a motorházteteje.

- Te boldog lennél, ha valaki elvinne a testvéreid és a barátaid közül? És csak egy valakivel lehetnél, mindig mindig?

Beni hallgatott és a papucsát nézte.

- Ne hidd Beni, hogy nem szeretlek. Te adod ki a legszebb duda hangot a csoportban, de tudod, ha itt maradnék veled, egy idő után megunnál. Betennél egy dobozba és elfelejtkeznél rólam. És többet lehet, nem is játszanál velem és akkor én nagyon, de, nagyon szomorú lennék.

- Jó, jó... - mondta Beni - holnap visszaviszlek.

- Tényleg?

- Tényleg! - sóhajtott a kisfiú - én nem akartam rosszat. Nem tudtam, hogy szomorú leszel.

Este Beni a párnája alá rejtette a kisautót és mielőtt elaludt berregett neki egy kicsit, aztán reggel gondosan a nadrágja zsebébe tette és egész úton az oviig fogta, nehogy elvesszen. Mikor anyukája átöltöztette, meglepődött az ismeretlen játék láttán:

- Honnan van ez a kocsi, kicsim?

- Innen az oviból vittem haza. De visszahoztam, mert ahogy én otthon, ő itt a legboldogabb - válaszolta Beni és örömmel látta hogy a kisautó motorházteteje ismét csodás, kék színben ragyog. 

kisautok.JPG

 

Szólj hozzá!

A magyarok és ami mögöttük van

2017. november 13. 12:42 - Várfalvy Emőke

A magyar nyelv napjára

Bár kedve gyakorta fanyar,

csodás egy népség  a magyar,

ha sír is, vígad,

ha kedvel,  itat,

nótázva reggelig mulat.

 

Konyhája azt mondják pazar,

étvágyban óriás a magyar,

ha főz a hagyma,

mit ki nem hagyna,

attól lesz sűrű a pörkölt.

 

Szavain jó sokat csavar,

ettől oly szép  nyelv a magyar,

ha szól nem értik,

ijedten kérdik,

itt vannak tán már az ufók?

 

Mindig jobb életet akar,

furfangos nép hát a magyar,

ha a szíj szoros,

megoldás: okos,

így szökken egyről kettőre.

 

hungarian-173719_640.jpg

Szólj hozzá!

A baromfiudvar ura

2017. november 09. 13:39 - Várfalvy Emőke

Miután a pulyka rejtélyes körülmények között eltűnt, nagy felbolydulás támadt a baromfiudvarban. Mindenki azon tanakodott, ki lesz majd az új vezér.  A tyúkok egybehangzó rikoltással a kakast jelölték a főszárnyas poszt betöltésére, ő azonban hallani sem akart a dologról.

- Elég nekem minden nap hajnalban kelni. Elvégzem a dolgom és az egész nap utána az enyém. Van is eszemben mindenféle tyúkperpatvart a nyakamba venni.

A tyúkok kotkodácsoltak egy darabig, de kénytelenek voltak elfogadni, hogy a család egyetlen férfi tagjának a kényelem fontosabb, mint a karrier.

Maradt hát a kacsa meg a liba. A két szárnyas meglepődve, kicsit bizonytalanul toporgott a hirtelen jött esély előtt. Álmukban nem gondolták volna, hogy egyszer pont az ő ölükbe huppan a szerencse. De vajon melyikük legyen a kiválasztott?

Egy varjú, megneszelve a nagy eseményt, úgy döntött, felcsap tanácsadónak. Odaült hát a baromfiudvar kerítésére és bele is fogott a tanácsadásba.

- Bizonyítsátok be, hogy ti vagytok a legjobbak és mindenki titeket fog akarni!

A kacsa és a liba tanácstalanul nézett egymásra, aztán a liba félénken megkérdezte:

- De hát hogyan?

- Versengjetek! – javasolta a varjú, aztán, s mert látta, hogy ezzel nem kerültek közelebb a megoldáshoz hozzátette – kitalálok nektek három próbát, ha megígéritek, hogy aki nyer, egy évig minden tizedik szemet odaad a kukorica adagjából.

 A libának és a kacsának több se kellett, a kukoricára mindketten lelkesen bólogatni kezdtek.

- Persze a versengés mit sem ér közönség nélkül. Várjatok itt délig és mindent megszervezek- mondta a varjú.

Mire a nap felért az ég tetejére, ott volt a környék összes, nem költöző madara, a tyúkok, sőt még a kecske, a disznó és a nyulak is kikukucskáltak az óljaikból.

- Első versenyszám a zabálás! – vezényelt a varjú, mikor a gazdasszony beszórt egy halom zöldségpotyadékot a kertbe.

A kacsa és a liba lelkesen látott neki felszedegetni az ételt, annál is inkább, hiszen a versenyre való várakozásban elfelejtettek megreggelizni.

- Milyen kár, hogy én nem indultam – röffentett a disznó.

- Micsoda torka van – suttogták a verebek, mikor a liba majdnem egyben lenyelt egy karfioltorzsát.

- Remek technikával szedi, még úgy is, hogy olyan csúnya a csőre – kotyogták a tyúkok egymás közt a kacsát bámulva.

Nem tellett bele sok idő a zöldségek elfogytak. A varjú kis hatásszünet után bejelentette, hogy az eredmény döntetlen.

- Második versenyszám tollfosztogatás.

A liba és a kacsa értetlenül állt egymással szemben. Nem voltak valami vérmes jószágok. Mivel a  varjú látta, hogy így nem jutnak egyről a kettőre rájuk is förmedt:

- Aki nem teljesíti valamelyik versenyszámot, az azonnal kizárásra kerül. Na, tépjétek egymást, azt a dalos pacsirtáját neki! - károgta mérgesen, mire a libának eszébe jutott a kukorica és lendületből odavágott a kacsának. A hártyás lábú jószág ezt hamar rossz néven vette, hiszen a liba a legszebb farktollától szabadította meg. Hát csípett ő is. Hamar belemelegedtek a harcba. Hullott a toll szerte szét, mint a hópelyhek.

A nézők először hőbörögve szemlélték a csőrhegyre menő viadalt, egy cinege el is ájult a kút tetején a látványtól, de ahogy belemelegedtek a harcosok, úgy kezdett a közönség is egyre jobban drukkolni.

Végül a puli vakkantása állította le a versenyt, amiről a varjú ismét hosszas mérlegelés után kijelentette, hogy döntetlen.

Most következik az utolsó megmérettetés. A két fáradt és igen meggyötört kinézetű szárnyas örömmel, de kicsit félve várta, mit kell csinálniuk.

- Jönnek a kortes beszédek! – jelentette be a varjú elégedett vigyorral a csőrén , majd gyorsan hozzátette -el kell mondanotok, mivel látnátok el alattvalóitokat, ha tiétek lenne a főszárnyast megillető hely az udvarban.

A varjú sorsot húzatott a versengőkkel és a kacsát érte a szerencse, hogy először szóljon az egybegyűltekhez. Mikor meglátta, hány szempár figyeli, összeszorult a gigája. Nagyon esetlennek érezte magát hártyás lábain topogva, s legszívesebben elfutott volna, de a varjú szigorú tekintete szinte odaszövegezte a földhöz. Kinyitotta a csőrét és próbálta a legokosabb gondolatot elmondani, ami eszébe jut, de sajnos csak ennyit tudott mondani:

- Hát, hát, hát…

A varjú egy kicsit várt, hátha jön még valami okos gondolat. De szegény kacsa csak ugyanazt dadogta. A közönség soraiban elégedetlen morajlás hangzott fel. És a liba sem volt jó bőrben látva, vetélytársa mennyire lebőgött. Azért minden bátorságát összevetve kilépett a tömeg elé, de mielőtt bármit is szólt volna, a varjú örömtől recsegő hangon bejelentette:

- Imohol az új vezetőtök! Mert hát ugye mindannyian azt gondoljuk, hogy a másik jelölt együgyűségét eme madár messze túlszárnyalja. Nézzék csak meg, milyen pompás, nemesi megjelenés, milyen hattyú nyak. Micsoda eszes tekintet. Az Isten is vezetőnek teremtette. Üdvözöljétek hát boldog csiviteléssel a baromfiudvar új urát: Libát!

A baromfiudvarban kitört az ujjongás. Mindenki lelkesen köszöntötte a kicsit megilletődött, de boldog libát, pláne, hogy nemsokára elérkezett az estebéd ideje is.

- Nem felejtkezem meg rólad varjú – búcsúzott el a liba tanácsadójától és kedélyesen hátba veregette a kacsát is: veszteni tudni kell haver.

Másnap az igen csípős novemberi hajnalban nehezen ébredtek a baromfiudvar lakói, a reggelit is lassabban szedegették mint máskor, meg furcsállották, hogy a varjú is velük eszik.

- Te meg mit keresel itt? – kérdezte az egyik tyúk.

- Liba vendége vagyok – válaszolt varjú és nyugodtan tovább evetett.

- Nem úgy van az, hogy csak úgy mondod. Akkor bárki madara ide járhatna reggelizni. Kérdezzük meg libát – kotyogta egy másik tyúk.

- Kérdezzük! Kérdezzük! – támogatta a többi.

- Kérdezzétek – mondta teljes nyugalommal varjú és tovább szedegetett.

A tyúkok még a kakast is előkerítették, hogy segítsen keresni a libát, aki se a reggelinél, se az ólban nem volt.

- Mintha a föld nyelte volna el – sopánkodott a legidősebb tyúk.

- Hát a föld biztos nem – jegyezte meg a varjú és jó étvággyal elfogyasztotta a liba reggeli adagját is. Senki sem perlekedett vele, hiszen mindenki azon tanakodott, hová lett a liba.

A varjú jóllakottan repült el a baromfiudvarból s mikor elszállt a ház felett még volt rá ideje hogy beszippantsa a konyhából felszálló, friss, pecsenye illatot.  

ur_family_is_growing.png

Szólj hozzá!

Libanövesztő mondóka

2017. november 05. 19:03 - Várfalvy Emőke

Kukoricica kukorica,

liba táp, liba táp,

aranydara gondol  a sok

liba rád, liba rád,

kövérre burjánzott gizgaz,

legelő, legelő,

legéhesebb liba szalad,

legelől, legelől,

teletömi mind a begyét

ma a lúd, ma a lúd,

gágogással nem veri fel

a falut, a falut,

Fehér pehely alatt nő a

libaháj, libaháj,

karácsonyra meghízik a

libamáj, libamáj!

 

libanoveszto_mondoka.jpg

Kép forrása:

http://gulfiyadav.blogspot.hu/2013/05/blog-post_24.html

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása