Lúd, lúd, liba út,
hosszú nyaka alagút,
csússz, csússz, lúdláb,
libahájat húz rád,
csokoládé pocsolya,
nyakal a lúdgége,
begybe megy le egyenest,
ott van az út vége.
Lúd, lúd, liba út,
hosszú nyaka alagút,
csússz, csússz, lúdláb,
libahájat húz rád,
csokoládé pocsolya,
nyakal a lúdgége,
begybe megy le egyenest,
ott van az út vége.
- Beni, eljössz velem meglátogatni a nagypapát? - kérdezte Nagyi egy napsütéses őszi napon.
- Persze! - vágta rá a kisfiú egyből, aztán kicsit elbizonytalanodott - hol lakik?
- Egy különleges helyen - mondta Nagyi és öntött egy bögre teát Beninek az út előtt.
A busz kicsit nehezen haladt a dugóban, a kisfiút azonban ez cseppet sem zavarta. Ahogy mindig, most is teljesen lekötötte, ahogy a vezető bácsi nyomkodja az ajtót nyitó és záró gombokat.
Az utolsó előtti megálló egy virágosbódékkal övezett nagy kert mellett volt. Beni és Nagyi leszálltak.
- Játszótérre megyünk? - kérdezte izgatottan a kisfiú, mikor megpillantotta a kapu mögötti tágas, zöld parkot.
- Nem Beni, a nagypapát látogatjuk meg - mondta Nagyi - most veszünk neki virágot is.
- Miért nem inkább sütit? - kérdezte Beni, aki kicsit megéhezett út közben - vagy vihentnénk csokis kekszet. Biztos szereti.
- Ahol a nagypapa van, oda virágot szokás vinni - simogatta meg unokája fejét Nagyi.
Mikor a kapun beléptek, Beni csodálkozva forgatta a fejét. Mindenhol emberek, kisebb nagyobb családok sétáltak virággal a kezükben.
- Ők is a nagypapához mennek? - kérdezte Beni izgatottan - valamilyen ünnep lesz?
- Jól látod kicsi Beni, ma ünnep van. És mindenki meglátogatja azt a szerettét, aki ide költözött, ebbe a kertbe.
- De én itt nem látok házakat - mondta Beni - csak sok-sok követ, virágokkal.
- Ezek emlékkövek. Azokra emlékeztetnek minket, akik már nincsenek velünk.
- Nézd, azon egy angyal van! Ott egy angyalra emlékeznek?
- Nem. Az egy őrangyal szobra. Annak építették oda, akire ott emlékeznek.
Nagyi és Beni csendben sétáltak tovább a parkban. A kisfiú nagyon törte a fejét valamin. Mikor megálltak egy kis, fehér márványoszlop előtt Beni újra megszólalt:
- Nagyi, most akkor hol van a nagypapa?
- Itt.
- Dehát én nem látok senkit.
- Virággá változott.
- Tényleg?
- Tényleg! Az ember, ha meghal a földbe fektetik aludni. Hosszan, nagyon hosszan alszik és álmodik. Az álmai pedig virágokként nyílnak ki.
- És mindenkinek ennyi szép virága van, mint a nagypapának?
- Mindenkinek, aki annyira szerette az embereket mint ő. A jó lélekből szép álmok és csodás virágok nőnek.
-
Trolitáp mondóka
Megy a troli, halk a hangja,
kapaszkodik a magasba,
onnan száll hozzá az erő,
két csápja az áramszedő.
Troli-buli
Nagyvárosba visz éppen az utad,
ki ne hagyd az új trolibuszokat,
se füst, se zaj, se korom,
tudod, trolizni öröm!
Csigatroli
Trolibuszom, told ki szarvadat,
ha nem tolod, a sok utas, itt marad!
Furabusz
Fura nagyon ez a busz,
van két hosszú csápja,
a vezeték fent az égen,
maga után rántja,
megállóról, megállóra,
mind előre cipeli,
van ott sok-sok várakozó,
akár mindet viheti.
Az új kedvenc járművem
Nem kell hozzá sín,
de kell hozzá áram,
ilyen fura buszt én,
még csak Pesten láttam,
szalad, halkan, sebesen,
a nevét már tudom,
tegnap ültem először,
igazi trolibuszon.
kép forrása: http://posch-modell.hu
Dél volt. Kárófay-Csontfül Vera, vagy, ahogy a barátnői hívták, Varjú, épp a másik oldalára fordult antiallergén pókselyem paplana alatt, amikor megszólalt az ébresztőóra. Az ifjú banya résnyire nyitotta macsakazöld szemét, s mikor látta, hogy még világos van, gyorsan elmormolt egy varázsigét. Az ébresztőóra egy kicsit rossz néven vette, hogy habverővé változtatták. Duzzogott valamicskét az elefántkoponyából készült éjjeliszekrényen, de azért pontban délután kettőkor eszeveszett fordulatszámmal elkezdte forgatni a habverő lapátjait.
Varjú ismét felébredt. Épp wc pumpává akarta bűvölni az órát, amikor meglátta, hogy már tíz üzenet villog a bájfonján.
- A pokolba – kapott oda a vérvörös készülékhez – a gyűlés!
A boszorkány forgószelet megszégyenítő lendülettel pördült ki az ágyából, közben folyamatosan mormolta az esti ébresztőhöz szükséges rutin varázsigéket.
Pillanatokon belül bugyogott a víz a Neszbecsszóhoz, csurrant a pohárba a vérnarancslé és gőzölgött a tányéron a kalóraszegény bántotta, szigorúan csak egy szelet gabonasikló szalonnával.
Varjú boszorkányos sebességgel elfogyasztotta a rendhagyó estelit, közben fél szemmel a gardróbjában pörgő ruhákat nézte.
- Nincs egy rongyom, amit felvegyek! – állapította meg mikor az utolsó szénfekete, földig érő szoknyáját is megvizsgálta. Az elmúlt 128 évben már mindent viselt legalább egyszer az éves Vérmes Vasárnap Banyatalálkozón.
Ekkor fülsüketítő sípolást hallatszott a mosókonyha irányából. A gőzölős vasaló, ami egyébként néhány hete még kenyérpirító volt próbálta felhívni magára, vagyis a vasalódeszkán heverő encián kék ruhára a figyelmet.
- Ez a nappali kelés teljesen elveszi az eszem – csapott a homlokára Varjú és egy pillanat múlva elégedetten szemlélte magát tükrében.
- Én már tegnap is mondtam, hogy bűbájosan nézel ki – vigyorgott elégedetten a tükör.
- Ha felveszem hozzá azt a mérgezett alma nyakláncot túlzás? – bizonytalankodott Varjú.
- Egyáltalán nem, a vintage most nagyon megy! – vágta rá a tükör.
A boszorkány megigazította kalapját, bevarázsolt feneketlen mély kézitáskájába minden szükséges bűbájt és iratot, aztán rápillantott az órájára. Szűk fél órája volt odaérni a lapos bevásárlóközpont tetejére.
- Amíg a Hold-völgyben tartottuk, nem kellett a városi dugóban araszolni – mérgelődött - Bezzeg így! Minden vidéki kopogó szellem és vasárnapi zombi ott fog bénázni a légtérben. Kellett nekünk mindent átvenni az amerikaiaktól! Halloween?! Rendben, hogy sosem volt még ilyen jövedelmező és népszerű a boszorkányság, de akkor is. Azok a táplálkozászavaros csontvázak. És az a rengeteg, rámenős vámpír?! És utálom a sütőtököt is . Tavaly is addig lihegett egy vérfarkas a nyakamba, amíg belekente a pitéjét a kabátomba. Még most is bűzlik. A boszorkánytanácsot persze csak a tagdíj bevétel érdekli. Pedig mennyivel jobb volt egymás közt! Kis bűbájkeverés, varázsitalok, néhány elvarázsolt királyfi. A szentségit, így nem érek oda a naplemente utolsó fényére.
Varjú nagyot sóhajtva belenyúlt a táskájába. A kis pók alakú doboz, amiben az időhajlító varázslatot tartotta üres volt.
- Hát legyen – bökött a banya a bájfónján lévő app-ra megadóan – végülis egy ilyen ruhában, megérdemlek egy rendes belépőt.
- Az Önhöz legközelebb eső léghuzat 3 percen belül megérkezik – jelent meg a kijelzőn a felirat.
A széllimuzin páratlanul hangos fütyüléssel fékezett Varjú házának tetején. Minden cserép egyenként beleborzongott. A banya elégedetten helyezkedett el a légáramlatban és pár perc múlva gyönyörködve szemlélte, ahogy a luxus boszorkánytaxi végigszáguld a tájon, csodásan leszaggatott tetőket, nyögve ledőlő kéményeket és szánalmasan égnek álló gyökerű fát hagyva maga után.
Ki tökéletes tökre vágyik,
elmehet a Hortobágyig,
de nem lel ott túl sok tököt,
legelésző ökrök között.
Ki tökéletes tököt venne,
kocsikázhat Debrecenbe,
Nagytemploma tornya magas,
tök nincs, de van pulykakas.
Ki tökéletes tököt áhít,
elautózhat Villányig,
de e táj sem gazdag tökben,
csak borokban, vörösökben.
Ki tökéletes tököt vágna,
elutazhat éppen Csányba,
amit ott lát, majdnem tökök,
közelebbről dinnye, görög.
Tudod hol vár tökből bőség,
elmondom, irány az Őrség,
ott biztos nem lesz tökhiány,
vár rád már a Tökfejkirály!
Tik-tak, tik-tak,
októberi tökök,
tudom, vártok,
értetek is jövök,
lesz itt móka kacagás,
sütkérezés, faragás,
kérhetitek mosolygósra,
a héjját meg ropogósra,
a szemét meg fényesre,
a belsejét pépesre,
nem kell ide több szó,
ugye, hogy a tök jó?
Macska, macska fekete,
jó szerencse gyere be,
mákos rétes,
malac farok,
ma csak nyerni akarok!
Van egy titkom.
Megsúgjam?
Citrom!
Teába rejtve,
a gyomromba ejtem,
s bumm,
robban a bomba,
ezer goromba,
baci dől romba.
Viszlát takony!
A mai mese Matkóról szól. Matkót, igazából Máténak hívták, de kedvenc játékmacija bece neve hamar ráragadt a huncut, fekete hajú, kócos kis legényre.
Matkó egy sokemeletes házban lakott a harmadikon. Jó volt a harmadikon lakni, hiszen oda még anya is pont fel tudott lépcsőzni fiával az ölében, ha nem járt a lift.
A lift amúgy remek dolog egy házban. Megmutatja, mennyit nő a gyerek. Matkó minden nap megpróbálta, s ahogy telt az idő, egyre magasabbra ért. Mikor épp lábujjhegyre állva meg tudta nyomni a hármast, akkor lett belőle iskolás.
Az iskola furcsa volt. Főként az a része, hogy sokat kellett ülnie. Matkó mégis megszerette, mert lenyűgözték az új dolgok: főleg a számok. Az első év hamar el is szállt és elérkezett a nyári szünet.
Már mindenki nagyon várta a nyarat, hogy ne kelljen korán kelni és több idő legyen játszani. Meg persze a pancsolást és a nagymamázást. Matkó legjobb barátja, Palkó szerint ugyanis a nyárban a nagymamázás a legjobb dolog.
- A nagymama annyi mesét olvas, amennyit csak szeretnék. Mindig van fagyi és tejszínhab a hűtőjében és, ha véletlenül kifogyna, akkor elvisz cukrászdába. - magyarázta Palkó.
- Lehet vele állatkertbe menni és nagyinak mindig mindenre van ideje, nem úgy, mint anyáéknak. Nagyival lenni annyira jó, hogy a legjobb lenne, ha az egész év szünet lenne.
Matkó figyelmesen hallgatta Palkót a nagymamáról. Már az oviban is gondolt rá, milyen jó lehet egy nagymama. A többi gyerekért néha ők jöttek és ilyenkor a csoportársai mindig nagyon örültek.
Matkónak nem volt nagymamája, de most, hogy Palkó ennyit mesélt róla, már tényleg nagyon szeretett volna egyet.
- Vajon, honnan lehetne nagymamát szerezni? - töprengett hazafelé. S még akkor is ezen gondolkozott, mikor felértek a harmadik emeletre.
Annyira elmerült a gondolataiban, hogy majdnem nekiment Irén néninek, aki a szomszédjukban lakott és épp a boltba indult kenyérért.
- Ejnye Matkó, min töröd azt az okos fejedet? - kérdezte mosolyogva.
- Kell szereznem egy nagymamát! Palkó szerint a nagymamázás a legjobb dolog a világon. Pláne a nyári szünetben. - magyarázta lelkesen Matkó."
- Tudod Matkó, saját nagymamát nem lehet csak úgy szerezni. Az embernek vagy van saját nagymamája vagy nincs.
- A kisfiú már épp elszomorodott volna, de Irén néni folytatta:
- Ettől még lehet nagymamád. Mi lenne, ha kölcsön vennél egyet?
- Kölcsön? - csodálkozott Matkó.
- Igen, kölcsön! - válaszolt Irén néni - A kék, lábbal hajtós autót is kölcsön kérted múltkor Palkótól, mert nagyon szeretted volna, igaz?
- Ez igaz. De honnan kérhetnék én kölcsön nagymamát? - kérdezte kíváncsian Matkó.
- Gyere be hozzám. - mondta Irén néni - Tudok valakit, aki szívesen adna neked kölcsön egy egészen jó nagyit.
Irén néni régi számítógépén hamarosan ott mosolygott Bori, Irén néni unokája. A nagylány messze lakott, egy hosszú és bonyolult nevű városban a világ másik felén. Csak nagyon ritkán jött el a nagymamájához látogatóba, máskor a számítógépen keresztül beszéltek. Irén néni elmondta Borinak az ötletét.
A nagylány először csodálkozott, de aztán azt mondta Matkónak:
- Persze, szívesen kölcsön adom Irén nagyit neked. Ő a legjobb nagyi a világon, úgyhogy vigyázz rá. Nagyon finom almáspitét süt és mindig kitalál olyan mesét, amilyet csak akarsz. Könyv nélkül, fejből.
- Tényleg lennél a kölcsön nagyim Irén néni? - kérdezte Matkó boldogan.
- Hát persze! - mondta Irén néni és megölelte Matkót - Mi nagyik amúgyis akkor vagyunk igazán boldogok, ha az unokáinkkal lehetünk. S hát egy kölcsön unoka is unoka.
A nyári szünet így remekül telt. Matkó boldogan nagymamázott Irén nénivel a kölcsön-nagyival. Elmentek együtt az állatkertbe, ettek rengeteg fagylaltot és olyan játszótereket is felfedeztek, ahol Matkó előtte még sosem járt. Rengeteget nevettek együtt.
Egy nap Irén néni és Matkó egy magas, öreg házba mentek, ami egy nagy, zöld kert közepén állt. A kertben nénik és bácsik sétálgattak. S mikor a házba beértek, ott is csak idős embereket és doktorokat lehetett látni.
- Mi ez a hely? - kérdezte Matkó csodálkozva.
- Ez egy Idős Ház. Azért így hívják, mert itt csak idős emberek élnek. - mondta Irén néni - Azért jöttünk, hogy bemutassalak Kata néninek, a nővéremnek. Ő itt lakik, abban a szobában. - mutatott egy bezárt, barna ajtóra.
Kata néni nagyon kedves volt. Pont olyan, mint a huga, csak kicsit szomorúbb. Ahogy mindenki az Idős Ház lakói közül. Matkó meg is kérdezte:
- Mond Kata néni, itt miért olyan rosszkedvűek az emberek?"
- Tudod Matkó, a legtöbb néni és bácsi minden nap várja, hogy az unokák meglátogassák őket, hiszen unokázni a legjobb dolog a világon. Sajnos vannak unokák, akik nagyon messze laknak és vannak, akik túl elfoglaltak ahhoz, hogy eljöjjenek. Meg van olyan néni is, aki nagyon szeretne, de egyáltalán nincs unokája.
- Hazafelé menet Matkó egész úton töprengett. Majd, mikor felértek a harmadikra vidáman így szólt:
- Mi lenne, ha az Idős házban lakókat is kölcsön venné valaki. A táborban hallottam, hogy Dorkának meg Julcsinak sincs nagymamája és Pepére is ráférne egy nagypapa. Szerinted lehet?
- Ez igazán remek ötlet Matkó! - mondta Irén néni mosolyogva - Nem is értem, hogy ez miért nem jutott előbb eszébe senkinek.
Így lett a Pöttyös utcai szomorú Idős Házból, nevetéstől és meséktől hangos Pöttyös utcai Nagyszülő kölcsönző, ahol minden nagyiszülőre vágyó kisgyerek találhatott magának egy kedves, szerető kölcsön-nagymamát vagy nagypapát.
Besztercei hamvas,
A közepe magvas,
Kívül kék és fényes,
Belül puha, édes,
Van egy nagy kosárral,
Magozzuk apával,
Egy a tálba,
Egy a szájba,
Jut még elég a lekvárba,
Gombócba és lepénybe,
Mindenféle edénybe,
A kamrapolc,
Létramagas,
Legeslegtetejére.