A Kiskakas Ovi egy teljes hónapig zárva volt, a gyerekek, az óvó nénik és a dadusok is mind vakációzni utaztak. Az épület egészen üres volt. Vagyis nem egészen. A játékok természetesen nem mentek nyaralni, de ők is vakációztak.
Kedvükre szórakozhattak, jöhettek mehettek a csoportokban. Nézegethették a bárányfelhőket az ablakból, bármennyit szunyókálhattak háborítatlanul vagy kipróbálhattak olyan különleges dolgokat, amit gyerekek jelenlétében nem lehetett.
- Nem unod még? Három napja körbe-körbe mész a csoportban? – kérdezték többen is Karit, a piros versenyautót, a kisfiúk egyik nagy kedvencét.
- Nem! – vágta rá a kocsi és még nagyobb sebességre kapcsolt - Mikor itt vannak a gyerekek, többet vagyok a levegőben, mint az úton. Folyton kitépkednek egymás kezéből. Pedig én száguldani szeretek! És most annyit száguldok, amennyi jól esik.
A babák épp spenótot főztek a babakonyhában.
- A kislányok folyton csak süteménnyel etetnek – panaszkodott az egyik szőke rongybaba – ha még egy falat csoki tortát le kell nyelnem, hányi fogok.
- Engem meg folyton ágyba fektetnek, meg babakocsiban tologatnak, pedig úgy szeretnék néha dömpert vezetni, vagy ugrálni a kis trambulinon a sarokban – magyarázta egy csecsemőbaba.
- Téged legalább nem húznak a fülednél fogva – morgott Colombo, a hosszú fülű kutya, aki épp doktorosat játszott Dottival a dalmatával.
- Nem, de nekem amikor fésülnek, egy csomó hajamat ki szokták tépni – válaszolt egy hajasbaba a konyhából és tálalta bababarátnőinek a szép, zöld főzeléket.
- A hajtépést még talán el lehet viselni – kezdett bele egy kék építőkocka a fejtegetésbe – de az, hogy folyton rád lépnek.
- Aztán még ők mondják hogy: au – tette hozzá egy sárga.
- És utána morcosan dobálnak – folytatta egy zöld.
- Az igazán szörnyű és elviselhetetlen – fejezte be egy piros kocka.
A babák összenéztek és egyetértően bólogattak. Nem úgy a zsírkréták:
- De ti legalább nem törtök el. De mi? Ha valamelyik gyerkőcnek rossz a kedve vagy csak egyszerűen ügyetlen, először csak jól rányom a papírra, aztán meg kettétör. Tudjátok milyen rossz az?
- Én tudom – pörgette meg bánatosan propellerét Árpi, a kék, légcsavaros repülő – a kiscsoportosok mindig lecibálják a propelleremet. Egyszer el is veszett. Egész délután azon rettegtem, hogy sosem lesz meg.
- A kiscsoportosok… - ismételték meg a babák, Colombo a hosszúfülű kutya, a kockák és még Kari is megállt egy pillanatra:
- Gondoljátok, hogy ősszel kiscsoportosok jönnek?
- Ez borzasztó – jelentette ki a szőke rongybaba.
- Szörnyű – vakarta meg hosszú füle tövét Colombo.
- Rettenetes – nyögték kórusban a kockák.
- Ejnye, de nyűgösek vagytok ma! – szólalt meg Bikkmakk, a mókusbáb, aki eddig csendben hallgatta játéktársai sopánkodását – talán nem kiscsoportosokból lettek a legjobb barátaink? Bálint, Petya, Bence, Lilke, Hanna, Réka és Bennet? Úgy nyifogtatok, mikor elballagtak, hogy azt hittem sosem lesz csend. És mit ígértetek nekik? Hogy ugyanolyan jó barátai lesztek a kicsiknek, akik utánuk jöttek, mint nekik.
A morgolódó játékok elszégyellték magukat.
- Lehet, hogy a kicsik még nem olyan ügyesen játszanak velünk, de nagyon szeretnek minket. Puszikat adnak, ölelgetnek és hát olyan jó illatuk van, amilyen egy nagycsoportosnak sosincs. Sokat segítünk nekik, ami nem mindig könnyű, de hát ez a dolgunk – magyarázott tovább Bikkmakk.
- És lássuk be, igazából egy idő után unalmas is lenne nélkülük a játék – tette hozzá Kari és begurult a garázsául szolgáló polcra.
A játékok bólogattak és helyeseltek.
- De jó! – mosolygott a hajas baba.
- Már alig várom őket! – vakkantott Colombo.
- Szeretem mikor pörgetik a propellerem – vallotta be Árpi.
- Mikor is jönnek? – kérdezték kórusban a kockák.
- Holnap reggel! – válaszolt Bikkmakk elégedetten és visszaült a bábos kosár tetejére.
kép forrás: telegraph.co.uk
