Mi van a Mikulás hátán?

Egy hatalmas piros zsák,

S a zsákban ott lapul neked,

Sok-sok színes finomság,

Ha jó voltál megkapod,

Nem kell soká várni,

Már csak a csizmádat kell majd,

Szépen kisikálni!

Éljen szívedben a remény, hogy végre,

Beköszönt földünkön a béke,

Betölti az öröm lelkedet,

S magához ölel a szeretet.

Réges régen, az idők kezdetén, mikor Isten a varjút teremtette, bizony őt is dalosmadárnak alkotta meg. Szerette reggelente, mikor napkelte után még  harmatos a fű, hallgatni a sok gondtalan tollas jószág énekét. Reggeli ébredésük dala kórusként zengett az Édenkertben, s boldogsággal töltötte meg az Úr szivét.

- Ilyen csodálatos harmóniában még teremteni is sokkal jobban esik. - gondolta Isten s nekilátott benépesíteni a sivatagot.

A varjú nagyon büszke volt szép fekete tollaira, peckes járására s arra, hogy ő a legmélyebb hangú énekes a madárkórusban. Minden reggel egyre hangosabban és hangosabban zengte az ébredés dalát, úgy érezte, az ő éneke a legszebb mind közül.

- Hallod-e varjú - szólította meg a pacsirta - kicsit túl hangos vagy mostanában, lassan nem hallani tőled a többi madár dalát.

A varjú ügyet sem vetett az apró, vékony hangú madárkára, s tovább szállt.

- Biztos irigykedik az erős hangomra ez a kis csivitelő. - gondolta kevélyen.

S másnap még hangosabban fújta.

- Hallod-e varjú - szólitotta meg most a fekete rigó - túl hangosan dalolsz mostanában. Kérlek, hagyj mást is énekelni!

-Biztos az zavarja, hogy az én tollam sokkal feketébb, mint az övé. - gondolta bosszúsan a varjú, magasra emelte a csőrét és odébb repült.

Másnap még hangosabban és büszkébben énekelt.

-Varjú, kérlek, nagyon hangos az éneked. Mi többiek már nem is hallatszunk melletted. Dalolj kicsit lágyabban, együtt szebb a muzsika - kérlelte kedvesen a cinege.

- Már ez a kis apróság is kezdi, aki csak azt tudja fújni, hogy nyitnikék? - gondolta mérgesen a varjú - Elég volt ebből! Majd megnézhetitek, milyen lesz a kórus nélkülem.

Másnap reggel a madarak meglepödve vették észre, hogy a varjú nem énekelt hajnalköszöntőt. Sértődötten ült egy jegenye csúcsán s megvetően nézett. Isten is elcsodálkozott rajta, hogy a madárkórus legbuzgóbb tagja csenden maradt, de nem szólt semmit. Ezután minden reggel várta, hogy a varjú meggondolja magát és újra dalba kezdjen, de az csak sértődötten ült csöndben. Egy hang nem hagyta el a csőrét.

Az Úr egy reggelen magához hívta a varjút és megkérdezte:

- Kedves madaram, szép fekete varjam, hát mi lelt téged, miért nem dalolsz a többiekkel?

- Nem akarok - felelt a varjú morcosan.

- De miért nem? Én úgy szeretem hallgatni messze zengő, szép, erős hangod. - simogatta meg Istan a varjú szárnyát kedvesen.

- Mert nem akarok. Soha többé nem akarok énekelni ezekkel. - mondta varjú majd széttárta szárnyát és elröppent.

- Legyen, ahogy akarod barátom. - mondta az Úr és bánatosan nézett a fekete madár után.

A varjú néhány nap múlva elköltözött a többi madártól, nagyon zavarta már a vidám csivitelés. Csak telente bújt elő rejtekéből, mikor a dalos madarak aludtak vagy elköltöztek messze, ahol mindig süt a nap. Ilyenkor egyedül sétálgatott peckesen s mikor azt hitte senki sem hallja, bánatosan azt mondogatta csak:

- Kár, kár, nagy kár!

Meleg nyári reggelen felébred a macska,

Nyújtózkodik szerteszéjjel mind a négy kis mancsa,

De jól esne most egy finom, friss tejecske reggeli,

Pici, piros tányérjából boldogan lefetyeli. 

Piros zörgő zacskó mélyén,

Ott lapul az öröm,

Fél tucatnyi friss mogyoró,

Hurrá, máris töröm!

Illatozó, édes, leves,

Narancssárga labda,

Itt egy félhold forma, finom,

Mandarindarabka.

Hajszál vékony köpenyében,

Csokitélapó lapul,

Keresgélj még bátran édes,

Mi lehet még legalul?

Szaloncukor papír csörren,

Több is van itt úgy biz' ám,

Kókuszos, zselés és ízes,

Friss mandulamarcipán.

Ezt a varázsigét Fruzsikának írtam, de minden ovis használhatja nátha idején. Naponta háromszor, orrfújás előtt, míg meg nem gyógyulsz:

Dátha baci költözz el,

Az orrom nem a lakásod,

Indulj és keress magadnak,

Máshol baci barátot!

Piszkos csizma, sáros csizma,

Ki kell jól sikálni,

Koszos csizmákkal nem lehet,

A Mikulást várni,

Suvickoljuk, kipucoljuk,

Megtisztítjuk mindet,

Tesz beléjük majd Mikulás,

Sok szép s finom kincset!

Kelekótya kotnyeles,

Kifutott a húsleves,

Felmosórongy pótnyeles,

Szemetesben mit keres?

Irgum-burgum Karola,

Miből lesz most vacsora?

Egy maroknyi mazsola,

Nem egy fényes lakoma!

Csillan a hóban a téli varázs,

Szánkóval érkezik a Mikulás,  

Tiszta csizmákra ragyog a Hold,

Tele azé lesz csak, aki jó volt!

Én drága Apukám, el kell mondjam neked,

hogy te vagy a világon a legeslegszuperebb,

Tízszer jobb vagy Szupermennél s százszor mint Batman,

S tudod jobban hiszek benned, mint a Pókemberben.

Bár repülni nem láttalak, biztos azt is tudnál,

Hogyha bajba kerülnék bárhová elfutnál,

A nyakadban elcipelnél az Üveghegyen túlra,

Kurtafarkú malac lássuk: a mesét hogyan túrja.

Örülök, ha itthon vagy s együtt játszunk, nevetünk,

Ugye te is érzed azt, hogy milyen nagyon szeretünk!