Szürke felhők teli hassal csüngenek az égen,

Öntögetik esőterhük a városra serényen,

Vizes minden utca, ház, a bölcsi és az óvoda,

Hízik a sok járdaszélen huncutkodó pocsolya.

Megiramodva sarat kotor,

Száguldva halad a bébimotor,

Görögve robog,

Pörögve morog,

A kerék nem pihen,

Egyre csak forog,

Hajtja két pici láb,

S óriási akarat,

Bámulva csodálják,

A fán ülő madarak.

Maminak lenni már tudom, nem egy könnyű hivatás,

De ne csüggedj, tarts velem mindig fáradt Mamitárs:

Állj meg egy percre, s húzd ki magad,

Has behúz, a cici vidáman dagad,

Bármit is hoz már neked az élet,

Érezd bátran a büszkeséget,

Hogy életet adtál,

S egy Angyallal,

Ma több lehet a Földön!

Kedves, aprócska hóvirág,

Mily' csodálatos várni rád,

Ha kidugod piciny virágfejed,

Elszállnak mind a fellegek,

Itt van a tavasz, elmúlik a tél,

Édes kis virág vagy, hófehér.

Egy aprócska angyal egy reggel arra ébredt, hogy sűrű sötétség veszi körül és mozdulni sem tud.

-Vajon mi történhetett velem, míg aludtam? - töprengett és elkezdett tapogatózni maga körül.

Ahogy a nagy szorosságban sikerült a kezecskéjét kicsit kinyújtani, úgy érezte, mintha valakinek a lábát fogná meg.

- Hé, Te meg mit akarsz a lábammal? - mordult rá egy hang a sötétből.

- Én semmit, csak tapogatózom, mert nem tudom, hogy hol vagyok és... - kezdett bele az angyalka a mentegetőzésbe, de a morgó hang félbeszakította.

- Mi az, hogy nem tudod, hogy hol vagy?! Itt vagy a dobozban. - mondta kicsit megenyhültebben.

Az angyalka örült neki, hogy nincs egyedül, hiszen a láb és a hang bizonyosan egy valakihez tartozik, s, ha egy valaki van vele itt a sötétben, akkor már nincs egyedül. Igyekezett kicsit fészkelődni, hátha valahonnan beszűrődik egy kis fény, hogy lássa ki is lehet a morgó hang gazdája. De ahogy helyezkedni próbált, érezte, hogy nagyon megnyomott valakit, aki azonnal fel is visított:

- Auuu! Ne lapíts szét, ez fáj! - szólt egy panaszos, vékonyka hang.

- Ne haragudj - mondta az angyalka és megpróbált nem mozdulni többet - nem akartalak bántani, csak egy kis fényt szerettem volna találni.

- Fényt? Minek neked fény? - kérdezte a vékonyka hang.

- Hát - kezdett bele az angyalka bizonytalanul - mert félek a sötétben.

- Én is. - mondta a vékonyka hang tulajdonosa szomorúan.

Egy darabig csend volt. Nem szólt sem az angyalka, sem a morgó hang sem a vékonyka hang tulajdonosa. Majd egyszer csak a nagy, fekete sötétség mintha mozogni kezdett volna, s a távolból morajlás hallatszott.

- Jaj, mi történik? - szólalt meg rémülten az angyalka és ijedtében belekapaszkodott a korábban talált lábba.

- Megyünk valahova. - mondta a morgó hang tulajdonosa töprengve.

- De vajon hova? - nyögte az angyalka és egyre szorosabban kapaszkodott a lábba.

- Nem tudom - mondta a morgó hang tulajdonosa - de, ha ennyire félsz, nyugodtan foghatod a lábamat, amíg kiderül. Csak ne szorítsd ennyire, mert az fáj.

Az angyalka boldogan kapaszkodott a morgó hang tulajdonosának lábába, majd eszébe jutott valami:

- Hallod, Te, akit az előbb majdnem kilapítottam, gyere, próbáld megfogni a kezem. Így talán te sem félsz majd.

- Jó, az nagyon jó lesz. - suttogta a vékony hang és apró kezecskéjével elkezdett tapogatózni. Először az angyalka ruháját találta meg, majd az egyik szárnyából húzott ki véletlenül egy pihét, végül elérte az angyalka kicsi, de meleg kezét.

Telt múlt az idő, s egyszer csak megállt a mozgás, megszűnt a morajlás, mintha más zajok hallatszottak volna. Más, de kellemesebb zajok.

- Hallgassátok csak? Vajon mi lehet ez? - szólalt meg elsőként ismét az angyalka.

- Nem tudom. - mondta a morgó hang.

- Félek. - suttogta a vékonyka hang.

Aztán hirtelen világos lett. A doboz fedelét egy három éves szőke kislány tartotta a kezében, s hatalmas szemekkel bámult a dobozba. Körülötte a testvérei mind így álldogáltak egy-egy másik cipős doboz felett áhítatos örömmel.

Az angyalka éledt fel elsőként a dobozból. Gyorsan felröppent és leült a szobában álló vékony, kis dísztelen karácsonyfa tetejére, onnan szemlélve, hogy mi történik a szobában. Hamarosan meglátta, kiknek is fogta a lábát és ki kapaszkodott a kezébe. A dobozban egy barna, puha plüss kutya és egy szőke, piros szoknyás rongybaba utazott sok-sok édesség, színes ceruzák és csillogó hajcsattok társaságában. Az angyalka mosolyogva szállt körbe a szobába és örömmel figyelte a cipős dobozok tartalmát nézegető boldog gyerekarcokat. A plüsskutya és a rongybaba akkor már a három éves szőke kislány ölében pihent békésen mosolyogva.

- Hát ez a repülő baba meg ki lehet? - kérdezte a rongybaba a plüss kutyát halkan.

- Ő a karácsony angyala, aki azért jött velünk, hogy elhozza ezeknek a gyerekeknek is azt az örömet, amit minden gyerek megérdemel karácsonykor a világon.

Hol a hó, hol a hó?

Mondd csak kedves Tél!

Január van s napsütés,

Semmi sem fehér.

Küldj nekünk felhőket,

Hulljon már a hó,

Hisz január közepén,

Szánkózni a jó!

A kép szinezőként letölthető innen.

A negyedik gyertyának arany színű fénye,

A szeretet világosságát hozza el az éjbe,

Ez a legnagyobb ajándék, mit pénzen nem vehetsz,

Öleld át ma jó szorosan bátran akit szeretsz,

Mosolyogva néz le ránk  a mi drága Urunk,

Hogy szent Fia által végre megleltük az utunk.

Három napkeleti király érkezik, érkezik,

Hol találjuk a kis Jézust, kérdezik, kérdezik,

Messze földről azért jöttünk,

Gyermek Urunk, felköszöntünk,

Születésed napján,

Édesanyjád karján.

Hol van a karácsony?

Friss mákos kalácsban?

Hótetejű házak fénylő ablakában?

Színes papírdoboz belsejébe rejtve?

Zörgő celofánba féltve betekerve?

Hol van a karácsony?

Illatozó tálban?

Édes likőrrel telt kristálypohárban?

A fenyőfán égő csillogó fényekben?

Az angyalról szóló boldog énekekben?

A karácsony ott van,

Minden kedves szóban,

Ha őszintén kérded: és a néni, hogy van?

Türelmes mosolyban, egy apró segítségben,

S a szeretettel teli odafigyelésben.

A harmadik láng az Öröm fénye,

Eljött a Megváltó közénk végre,

Bűneink meg lettek mind bocsátva,

S békesség költözik a világba.

Istenünk, öröm és hála neked,

Hogy az embert ily' nagyon szereted!