Túl hiú lányzó volt Tünde,

legjobb barátja a tükre,

szelfiket gyártott,

hogy kapjon sok lájkot,

erre volt igazán büszke.

A domb tetején, egészen felül, ahol, ha tovább mész, már remekül gurul lefelé a bringád, na, pont ott van a Szivárvány Óvoda. Ebbe az oviba járt egy kislány, Johanna, akit mindenki csak Hannának hívott. Bár éppenséggel hívhatták volna az egész nevén is, Johannának, hiszen jó is volt meg Hanna is. Ő volt a legjobb kislány az egész Szivárvány óvodában.

Már kiscsoportos korában is gyönyörűen tudott köszönni. Mindig kezet mosott evés előtt. Sosem vette el a csoportársai játékait, s mindig, mindenkinek segített, ha tudott. Hosszú, fekete hajából egyszer sem veszett el a hajgumija, sem a csattja, csodálkoztak is rajta a többi kislányok anyukái, hogy lehet valaki ilyen ügyes.

Hanna csendes volt, de sokat mosolygott s szinte minden nagycsoportos a barátjának mondta, kivéve Matykót. Matykó ki nem állhatta Hannát, s ha tehette meghúzta a haját, összedöntötte a nagy, papírkockákból épített tornyát. Sőt, egyszer még szánt szándékkal ráborította a festékes vizet Hanna képére, amin a szép piros virágok csúnya, barna pacává változtak azonnal. Hanna nagyon szomorú volt. Matykó pedig, hiába büntették meg, szinte dagadt a büszkeségtől. Széles vigyorral mesélte délután a barátainak, hogyan pityeredett el Hanna a szétmaszatolt festménye láttán.

Egy novembei délután Hanna összeszedte minden bátorságát és odament Matykóhoz, majd így szólt:

- Szia Matykó. Te vagy a legrosszabb gyerek, akit ismerek. Taníts meg engem is, hogyan kell rossznak lenni.

Matykó csodálkozva nézett Hannára, majd megvakarta rövidre nyírt, vörös haját:

- Hát, ebben éppen segíthetek. Bár nem tudom, miért akarsz rossz lenni, hiszen te vagy az óvó nénik kedvence. Azt hiszed, olyan jó büntetésben lenni? 

- Én nem tudom, csak annyit, hogy rossz akarok lenni. Kérlek, segíts nekem! - kérlelte Matykót Hanna.

- Hát nem bánom, - vigyorgott a kisfiú szélesen, hogy az összes fehér foga látszott a szájában - de akkor meg kell ígérned, hogy cserébe mindig odaadod a csokiöntetes piskótád felét, ha az van ebédre. És elpakolod helyettem az építőkockákat, ha rendrakási idő van.

- Rendben. - bólintott Hanna - De akkor aztán tényleg, igazán rossznak kell lennem.

- Az leszel, ne aggódj! - mondta Matykó miközben komoly képet vágva kézen fogta Hannát.

Attól a naptól kezdve Hannára rá sem lehetett ismerni. Nem segített sem az óvó néniknek, sem a kisebb gyerekeknek, folyton elvette a csoportársai játékait, szaladgált a folyosón, toporzékolva hisztizett és a hajgumijait is folyton elvesztette. Matykó csillogó szemekkel figyelte, hogyan lökte fel Hanna Norcit az udvaron, hogy előbb jusson a futóbiciklihez és milyen pimaszul grimaszolt az óvó néninek, aki büntetésből végül sarokba állította.

Miután letelt a büntetés, Hanna és Matykó együtt mentek be az udvarról az öltözőbe. A kisfiú vigyorogva húzta le méreg zöld sapkáját a fejéről, majd oldalba lökte Hannát. Hanna sem volt rest, azonnal belerúgott Matykó bokájába, aki válaszként rögtön Hanna haját kezdte tépni. Jutka óvó néni és Vikus néni, a dadus gyorsan ott termettek és szétválasztották az egymást tépő két gyereket, majd Jutka néni így szólt:

- Hanna, Matykó, most már elég legyen. Vetkőzzetek le gyorsan és gyertek velem, ezt nem lehet így folytatni!

Hanna nagyon megrémült az óvó néni szigorú hangjától, s Matykó is kicsit megijedt, vajon mi fog történni ezután. Jutka óvó néni leültette a két nagycsoportost magával szemben és megkérdezte:

- Hanna, mond meg nekem kérlek, mi történt veled az utóbbi időben? Te voltál a legjobb kislány a Szivárvány Oviban, s most olyan rossz vagy, hogy rád sem lehet ismerni.

Hanna lehajtotta fekete copfos fejét, majd elkezdett szipogni.

- Rossz akartam lenni. - suttogta.

- Na, de miért? - kérdezte az óvó néni csodálkozva.

- Mert aki rossz, annak virgácsot hoz a Mikulás. És én virácsot szeretnék kapni. Jó sok virgácsot. - válaszolta Hanna még mindig pityeregve.

- De miért szeretnél virgácsot kapni? - simogatta meg Jutka óvó néni Hanna fejét.

- Mert az fából van és be lehet vele gyújtani. Most minden jó, amivel be lehet gyújtani, mert nagyon hideg van. És Zsuzska, Rékus, Bencus meg Timike fáznak reggel mikor felkelünk. Meg én is fázom, de nem mondom anyának, mert ő mindig olyan szomorú. És ő is fázik. - magyarázta Hanna az óvó néninek, aki Matykóval együtt csendben, de figyelmesen hallgatott.

- Szóval Hanna te inkább virgácsot szeretnél, hogy hazavihesd a testvéreidnek, mint csokimikulást, amit megehetnél? - kérdezte az óvó néni végül mosolyogva.

- Igen. - válaszolt Hanna. - Inkább a virgácsot.

Másnap reggel minden gyerek ünneplőbe jött az óvodába, izgatottan várták a Mikulás érkezését. A nagyszakállú, piros kabátos Mikulás a reggeli után meg is érkezett a Szivárvány Óvoda nagycsopotjába s minden gyereknek átadott egy csodaszép, zörgő, piros papírba csomagolt, csokoládé mikulást. Mikor Hannára került a sor, a kislány csalódottan fogta kezébe az ajándékot, de megköszönte és már épp indult volna a helyére, mikor a Mikulás megkérdezte:

- Ej, Hannácska, hát nem örülsz az ajándéknak?

- De, nagyon szép, csak én igazából virgácsot szerettem volna. - válaszolta Hanna elpirulva.

- Virgácsot? - kérdezte mosolyogva a Mikulás - Dehát virgácsot én csak rossz gyerekeknek viszek.

- Én rossz voltam. - válaszolta Hanna - A lehető legrosszabb. Matykó segített.

- Nem Hanna, nem voltál rossz. Mindent tudok ám! Gyere, mutatok neked valamit! - mondta a Mikulás, kézen fogta Hannát és az ablakhoz vezette. - Nézz csak ki. Látod ott azt a nagy kocsit? Ma kivételesen azzal jöttem szán helyett. A szánon nem fért volna el az a sok tüzifa, amit, miután odaadtam az ajándékaitokat, elviszek hozzátok. Te mindent megtettél azért, hogy a testvéreid ne fázzanak. Még a csokoládéról is lemondtál volna érte, pedig tudom, hogy mennyire vártad, hogy idén is hozzak neked. Aki ilyet csinál, az nem rossz gyerek. Így megérdemli a csokoládét és mellé még azt is, amit kért. Sok-sok fát a családjának télire.

A Mikulás visszakísérte Hannát a többi nagycsoportos közé. Mindenki nagyon örült a finom csokoládénak, de Hanna mosolygott minden gyerek közül a legboldogabban, hiszen nem csak ajándékot kapott a Mikulástól, de végre újra jó lehetett. A legjobb kislány a Szivárvány óvodában.

A nevetés tudtad, gyógyszer,

had halljam csak:

hihihi!

Masírozik baci banda,

majd belőled,

ki, ki, ki.

Kell még éppen száz zsebkendő,

trombitáljunk,

trututúúú!

Integess csak Takony Benő,

logó orrú,

bububú!

Kiskanálban szörpszagú szörny,

de nem rém a,

csepp, csepp, csepp,

nagy levegővel lenyelve lesz,

majd napod,

szebb, szebb, szebb.

Téli paplant a Földnek,

vastagot és meleget,

kérek Télapó tőled,

hisz tudom, te is szereted.

Fehér legyen, gyönyörű,

ha nagy pelyhekben havazik,

szép álma lesz a Világnak,

puha ágyban, tavaszig!

Gyertya lángja ég,

kint van a sötét,

fagyos hideg éj,

te kicsiny, ne félj!

Itt van bent veled,

otthonod meleg,

vidám gyermekek,

fénylő szeretet.

Lóg a csőre,
kár,
véget ért a nyár,
elrepült az összes dalos,
szép, színes madár.
Itt a szürkeség,
varjú szól:
de szép,
bús, borongós napjaidon,
hallgass varjúzenét:
KÁR!

Drága Fiam!

Jónak születtél, mint minden ember,

lelked fehér vászna, mint a friss hó, ragyog,

fogadd el tőlem mit szívemből

most neked, csak neked adok.

Rejtsd lelked mélyére, őrizd,

s legyen fényed, ha sötét az óra,

mit tanít neked anyád,

kérlek,

figyelj most minden szómra.

A világon, drága fiam, a legnagyobb érték:

az élet,

jegyezd meg jól, bármily szegénynek látszik is,

mindennél többet érhet,

se gazdagság, se hatalom nem lehet értsd meg,

sohasem az ára,

hogy valaki kezedtől vesszen el, s sirassa

szomorú anya, özvegy s árva.

Tudd, hogy olyan isten nincs ezen a világon,

ki arra vár, hogy testvéredre támadj,

s nevében ölni lásson,

hadat csak a gonosz gyűjt, embert csak ő ölet,

ne verjen lelkedben tanyát soha,

a keserű gyűlölet!

Bármily ragyogó is a cél,

éles vélt igazadon tört csorba,

ne állj be, fiam, kérlek, ne állj be abba sorba!

Mert, kezedhez ha egyszer mégis,

ember vére tapad,

nem ellened ölted meg valójában,

hanem lélekben

Magad.

Vajon lehet babonás,

ki reggel, este babot ás,

hisz abban, hogy pénteken,

ha tizenhárom, nem terem,

sem borsó sem szerencse,

lópatkókat szegezne,

vagy inkább csak mákosat,

s a lóherével zsákokat,

töltene színig tele,

ha éppen négy a levele.

Maminak láza volt. Jó magas. Persze nem olyan magas, hogy felérjen a szekrény tetejéig. Olyan magas láza senkinek sincsen. De azért magas volt, olyan nagyon, hogy Mami arca kipirult tőle, a keze forró volt, a nyakába pedig belekötötte a legvastagabb sálat, amit a nagyitól kapott tavaly karácsonyra. Zsoca csodálkozva nézte, majd megszólalt:

- Mami, a szobában nem kell sál! - jelentette ki a kisfiú határozottan.

- Valóban Kicsim, de nekem most fáj a torkom, s a jó, meleg sál segít, hogy meggyógyuljak. - mondta Mami halkan, majd köhintett egyet.

- Jaj, beteg vagy? - kérdezte Zsoca és letette a kezében tartott piros, elemes mozdonyt a padlóra. Odasietett Mamihoz és leült mellé a kanapéra. Mami egy nagy bögre forró, citromos, mézes teát tartott két tenyere közé fogva és bólintott.

- Igen, azt hiszem, beteg vagyok.

Zsoca elszomorodott. Eszébe jutott, milyen rossz volt, mikor az előző héten ő volt beteg. Lujzától, legjobb ovis barátnőjétől kapta el a hapcikat, mikor együtt építettek tornyot a Mókus oduja előtt a csoportszobában. Legalábbis Mami azt gondolta ettől van, s Maminak többnyire igaza szokott lenni. Pedig nem csak Lujzánál volt aznap hapci, hanem Gergőnél, Milánnál, Dorkánál és Szonjánál is. Sőt, Beni még varjúhangú rekedtséget is hozott magával, ami állítólag nem fertőző, de nem lehet vele beszélni. Így elég kellemetlen.

- Feküdj ide le. - mutatott Zsoca a kanapéra és egy párnát tolt Mami feje alá. - Főzök neked levest, csak előtte még betakarlak.

Mami, miután megitta a nagy, gőzölgő bögréből a citromos, mézes teát engedelmesen lefeküdt a kanapéra és várta, hogy Zsoca betakarja. A kisfiú előhozta kedvenc mókusos takarját, azzal jól beterítette Mamit, majd nekikezdett a főzésnek.

- Nagyon finom lesz. Forrón kéred? - kérdezte Mamitól Zsoca miközben füles építőkocka vödrébe pakolta a hozzávalókat.

Mami bólintott, majd köhhintett kettőt és kifújta egyre pirosabb orrát. Zsoca szorgalmasan kevergette a levest, nem spórolt a belevalókkal: jutott bele piros, fa építőkocka, kék Dupló kocka, egy görbe vasútisín, egy fél doboz állatmintás dominó, egy zöld meg egy kék színesceruza és Ákom kedvenc gumilabdája. Nagyon finomnak látszott. Mikor tíz perc után elkészült, Zsoca kiszaladt a konyhába és elővett egy narancssárga műanyag tálkát. Mami kedvenc színe a naranssárga, így gondolta, ez segíteni fog. Kihúzta az alsó evőeszközös fiókot és kihalászott belőle egy merőkanalat. Minden készen állt a tálalásra, csak a terítő hiányzott. Zsoca körbenézett a konyhában, majd átszalad a fürdőszobába és lehúzta a szárítóról Mami rózsaszín törülközőjét.

A törülközőt a kis, zöld, ceruza mintás lábú asztalra terítette, rátette a narancs kistányért, mellé egy világoszöld műanyag kanalat és óvatosan a megterített asztal közepére a forró építőkockás vödröt, akarom mondani fazekat, amiben a finom leves volt.

- Jöhetsz enni! - mondta Zsoca büszkén és kimert Mami tányérjába két merőkanállal a levesből.

Mami fölkelt a kanapéról és leült a megterített kisasztal mellé a kis, zöld, ceruzamintás lábú székre. Belemerítette a kanalat a levesbe, majd megkóstolta.

- Nagyon finom Zsoca. Milyen leves is ez? - kérdezte mosolyogva.

- Süteménnyel töltött leves. - válaszolta Zsoca büszkén. - A leves is finom, a sütemény is finom, szóval így együtt kell enni és akkor gyorsabban meggyógyulsz.

Mami jó ízűen kanalazgatta a levest, még repetát is kért belőle, aminek Zsoca nagyon nagyon örült.

- Desszert is lesz! - jelentette ki a kisfiú, miután az össszes kocka elfogyott a tányérból.

- És mi lesz az? - kérdezte Mami kíváncsian.

- Ez. - mondta Zsoca és megölelte anyukája nyakát - Nekem is mindig segít, ha beteg vagyok.

Mami boldogan ölelte meg Zsocát s délutánra hipp-hopp meggyógyult, hiszen a betegségre a legjobb gyógymód a süteménnyel töltött leves sok-sok szeretettel.

Fekete a varjú, fehér a liba,
ebből nem lesz sosem tuti galiba,
mert a varjú eszes,
magas fára ült,
onnan lesi,
buta liba,
hogy lesz,
libasült.

kép forrása: mezogazdasagimuzeum.hu