Hogy hol van a Kemence utca? Ezt csak azok tudják, akik igazán éhesen indulnak neki a világnak. Ők viszont egyből megtalálják. Az éhes embert ugyanis a gyomra hajtja és az orra vezeti. De vigyázat, aki éhes, gyakran mérges! Szóval, ha jót akarsz, éhes embert sose próbálj meg az orránál fogva vezetni. Előfordulhat ugyanis, hogy megorrol rád, aztán hamm, bekap. Aki éhes, hagyni kell az orra után iramodni szabadon. Mert az orr csalhatatlanul megtalálja a pocakcirógató, gyomorboldogító, bendőgömbölyítő eledelt és akkor az ember máris vidám. S hát nem ez a lényeg, pajtikám? 

Node. Vissza a Kemence utcába! Jó kis utca az: rövid, de tartalmas. Nem olyan egyenes, mint a Váci út, s nem is olyan görbe, mint a körút. Olyan sete-suta, mint azok a kis utcák, amik véletlenül szorulnak be két nagy utca közé, s félnek, hogy a városatyák, akiknek borzasztó hatalom és igen vaskos vaskulcs van a zsebében esetleg köznek nevezik őket. Pedig köznek lenni köztudottan nehéz dolog. Ha nem is olyan nehéz mint vaskulcsnak, de azért közösségi szempontból hátrányos. Mert a közökben kevesen laknak, s ahol kevés az ember, a nevetés is ritkább.

Szerencsére a Kemence utcában sosem volt híja a nevetésnek. Erről borús és derűs napokon egyaránt gondoskodott Laci pék, aki a híres neves Jablonszkáról származott. Becsületes tót ember lévén igen szerette a sztrapacskát sok szalonnával, a parenyicát friss, fehér kenyérrel, a knédlit meg úgy meglocsolva  sülthússzafttal, hogy tocsogjon, de rendesen. Persze legeslegjobban nevettetni szeretett. Gyakran mondták is neki a vásárlói, hogy nem péklapátot, hanem bohóc orrot kellett volna kérnie attól, aki a mesterségeket osztja. Így kisvárosi pékmester helyett, lehetne világhírű cirkuszművész. 

- De akkor kis sütne reggel langyos napkeltét a zsemlébe? Tótágas delelőt a kenyérbe? És álompuhaságot a kalácsba? - nevetett Laci pék és a vásárlók ilyenkor mélyeket bólogattak. Tudták, a világhírrel nem lehet jól lakni, ellenben sajtos kiflivel, töpörtyűs pogácsával és rozskenyérrel annál inkább. Hát örültek Laci pék választásának.

És örült neki Patyuska anyukája is, mert Laci péknek még Patyuskát is sikerült rábírni a mosolygásra. Pedig Patyuska előtte sosem mosolygott. Mi tagadás, ez tényleg elég különös egy öt éves kisfiúknál.

Persze most arra vagy kíváncsi, hogy is történt ez a mosolyfakasztás. Hát természetesen péklapát volt a dologban. Meg kakaó és tészta.

Mikor Patyuskáék a hegyre költöztek, anyukáját hamar rábeszélték a mindig tájékozott szomszéd nénik, hogy Laci péknél vegye a reggelire meg vacsorára valót. A nénik csodásnak nevezték a buktát, mennyeinek a perecet és utánozhatatlannak a pitét, így Patyuska és anyukája hamar megjelent a Kemence utca 18/B-ben.

Laci pék azonnal elővette legkunkoribb kifli mosolyát, amit azoknak a vevőknek tartogatott, akiket először látott a boltban.

- Mit adhatok az úrfinak? Egy ökörszemet? Szerelmes levelet? Ne talán egy hasét? - hajolt ki egészen a pult mögül, hogy Patyuska okos barna szeme közé vigyorogjon. De a megszokott viszontmosoly elmaradt. Patyuska hátralépett és elbújt anyukája kardigános karja mögé.

- Majd megédesedik - gondolta Laci pék, aki tudta, hogy a finomságot nem kell erőltetni, mert amikor megjön a kedv vagy az étvágy, akkor megnyílik a szív és a száj is.

A csodás, mennyei és utánozhatatlan jelzők kivételesen nem bizonyultak túlzásnak. Patyuska anyukája és apukája teljesen oda voltak Laci pékért és termékeiért, csak a kisfiú nyammogott rajtuk kedvetlenül. Laci pék  ezt nem nézhette tétlenül. Elővette a nagy, nyikorgós szekrény legmélyéről az öreg recepteskönyvet, amit még jablonszkai nagymamájának nagybátyájától örökölt és csak ünnepi alkalmakon forgatott kizárólag alaposan megmosott kézzel. A könyvből megsütötte az összes pirossal megcsillagozott receptet. Minden héten pont azon a napon, amikor Patyusa és mindig gömbölyűen mosolygó anyukája kenyérért, kifliért vagy zsemléért jöttek. A kisfiú egyikből sem kért kóstolót.

Mikor az összes titkos recept elfogyott A-tól Z-ig, Laci pék megvakarta égnek álló haját a fehér péksapka alatt.

- Most mi legyen?

Ahogy így tanakodott, nyílt az ajtó és belépett rajta Patyuska és az anyukája. Előbbi esernyőt, utóbbi kék, kalózhajós homokzó vödröt tartott a kezében.

- Hát abban mit hoztál? - érdeklődött Laci pék, miközben a kenyeret bepakolta az négy nagyobbacska zsemle és a hat vajas kunkorkifli mellé egy szatyorba.

- Csigákat - válaszolt Patyuska lelkesen - megmentettük őket a talpak alól.

- Ez szép tőled - mosolygott Laci pék.

- A csiga a kedvenc állatom - magyarázta Patyuska, miközben finoman visszarakosgatta a szökésnek indult éti csigákat a vödör aljára - a kertben növesztek is nekik pitypanglevelet meg lósóskát. Azt nagyon szeretik.

- És te mit szeretsz? - kérdezte Laci pék.

- A kakaót - válaszolt Patyuska - de nem ám a nyuszisat. A cicásat cukorral kikeverve, sok forró tejjel felöltve, ahogy anya csinálja. Úgy a jó a kakaó, ha sűrű.

Két nap múlva Laci pék minden ajtónyitásnál Patyuskát leste. A pult alatt egy kis tepsiben vadonatúj süteménykülönlegesség várta a kisfiút.

- Van egy meglepetésem neked - emelte fel a konyharuhával letakart tepsit - meglesed?

Patyuska felemelte a piros kockás anyagot és örömében felkiáltott:

- Csigasüti!

- Bizony, mégpedig kakaós. 

Patyuskát nem kellett biztatni, hogy megkóstolja s mikor az első falatot lenyelte, elmosolyodott.

- Még sosem ettem ilyen finom sütit - mondta és befalta az egész kakaóscsigát.

- De ezután bármikor ehetsz - mondta Laci pék s azóta nem csak a Kemence utca 18/b-ben, de szinte minden pékségben lehet kakaóscsigát kapni.

A PÉNZES

Drágább lett a parfüm,

franciáktól hozták,

illatfelhőm dízelmotor,

repítette hozzád,

álmom az, hogy ez a vers lesz,

a húsvéti befutó,

s lapul győztes locsolódnak,

bukszádban kis euró!

A GÁZOS

Bőröd havas finom liszt,

mosolyod a cukrom,

olajozod lépteimet,

hozzád kellett futnom,

átgázoltam zöld erdőn,

orcáid friss barackok,

savmentessel locsollak,

hozod a gázpalackod!?

A TÁPOS

Farom, hátam ripeg-ropog,

van belőle dögivel,

meglocsollak édes rózsám,

kis kínai kölnivel.

A CSOKIS
Tavaszi szél, szalmonella,

tojásom, tojásom,

kihagynám, jaj, de kihagynám,

idén a hasmenésem!

Hát én immár mit válasszak,

feketét, fehéret,

csoki helyett adjál drágám,

dupla feleskéket!

 AZ ÉHES

Hajnal óta eszem, iszom,

s a nadrágom szíja,

ha most még egy falat lemegy,

nem biztos, hogy bírja,

a jó szívvel kínált falat,

ne vesszen már kárba,

locsolkodás után bátran,

csomagold be drága,

így míg te az ünnep után,

tündöklőn virágzol,

teli bendőm vígságára

is soká vigyázol!

Brummogóné Medve Rózsa,

az állatkert időjósa,

sokat nem lustálkodik ám,

februárban, másodikán,

előcammog, tömeg várja,

földre vetül-e az árnya?

vackát nem takarja dunyha,

kabátja egy medvebunda,

borult az ég, szél fúj, vacog,

sütkérezik, nap, ha ragyog,

mit vártok, legyen tél, tavasz,

a kérdés cseppet sem ravasz,

választani nem egyszerű,

hócsaták, madárdal, derű?

a közönség fejét töri,

medvénk bendőjét megtömi,

s ha ráunt a figyelemre,

vagy tovább nem dideregne,

maradékon már nem nyammog,

barlangjába visszacammog,

munkanapnak hipp-hopp, vége

elvégezte egész évre.

Puha téli paplanuk,

bordó, narancs, sárga,

ágyuk vetve tetején,

zöld mohából párna,

sötétítő függönyeik,

sűrű, fehér ködök,

egész télen aludni jó,

szép álmokat sünök!

Kép forrása: himelin123

https://pixabay.com/hu/illustrations/s%c3%bcndiszn%c3%b3-erd%c5%91-term%c3%a9szet-f%c5%b1-5219076/

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy mesehallgató leányka, aki mikor meghallotta, hogy itt a vége fuss el véle kiugrott a paplan alól és papucs nélkül úgy el szaladt, hogy meg sem állt az Óperenciás tenger partjáig, ahol óriás szerencséjére épp kifutott egy konténerhajó, ami rajzfilmhős alkatrészeket szállított az Petpalack hegyen túlra.

Mikor a kislány megkérdezte, mi lett az Üvegheggyel, a rozsdamentes acéllábú konténerhajós-drónkapitánynő csak annyit morgott, visszaváltották a Teszkóban, aztán pótolták azzal, ami volt.

A kislány vállat vont, s mikor lelépett a petpalackpartra, azonnal a kezébe nyomtak egy szórólapot:

Tündérország csak rád vár! Ezzel a kuponnal csak ma vendégünk vagy egy 100%-ig mesébe illően cukormentes szólószőlőszörpre. Ajándék szalmaszállal.

Mivel a sok futásban igen megszomjazott, a kislány megszaporázta lépteit, és hamar meg is találta Tündérország kapuját.

A kapuban nagy volt a tolongás. Két rasztás unikornis frissen szedett füvet árult lópokrócról. Hangosan kongatták kondérjaikat a rögtönzött Kőlevesfőző Fesztivál chéf-kabátos, kuktasapkás versenyzői. Az ördögfiókák kóstoltatást tartottak a forró forrásvízből kotyvasztott energiaitalukból. Épp lefújták a Legkisebb királylányok-Legkisebb királyfiak korosztályos szájkarate-bajnokság döntő mérkőzését. A Kisgömböc büszkén böffentett egyet sátra előtt, ahol minden órában megosztja a nagyérdemű közönséggel az örök karcsúság titkát.

S mikor a kislány már nem tudta merre induljon a nagy tömegben, egy magát T-Rexnek álcázó hétfejű sárkány lépett mellé és kedvesen a szeme közé nézett:

Szia Hölgyem! Sárkánykályha javítás érdekel?

Szerencsére a kislány még ekkor is emlékezett arra, amit a nagymamájától tanult, így nem állt szóba idegenekkel, inkább hipp-hopp elcserélte a flamingós hajgumiját az egyik boszorkányseprű-árussal a pultja alatt porosodó, kicsit már szakadt, de még oviba jó lesz piros papucsra. Aztán háromszor megpördült…

...És egy tányér égig érő zöldbabfőzelék mellett ébredt.

Mert mindenhol jó, de legjobb...

Kép forrása: Saydung89 - https://pixabay.com/hu/vectors/l%c3%a1ny-vir%c3%a1g-vir%c3%a1gos-v%c3%adzfestm%c3%a9ny-5728953/

Az út már nem poros ma,

költözik a poloska,

nem talál a magány rád,

fogadj be egy poloskát!

Ha beteszi hat kis lábát,

hozza egész családfáját,

jön a húga, nővére, öccse, bátyja, sógora,

hatlábú baráti köröd már ma lehet jókora.

Hallod, kedves Sün Balázs,

vár itt rád egy süngarázs,

van benne ágy jó meleg,

paplan, párna levelek,

hogyha nagynak találod,

hozd  bátran a családod,

tágas száraz otthon,

hol a tél nem zordon,

s ha a fagy meglátogat,

nem zavarja álmodat,

alhatsz mélyen, édesen,

s ha felébredsz éhesen,

tavasszal a kertem,

szeretettel telve,

reggelivel vár.   

Ködből kötött ködmönt az ősz meleget,

búcsúznak a fáktól már a levelek,

varjú krákog minden csupasz faágon,

messze van még mondjátok a karácsony?

Az úgy volt, hogy apának azt mondta a főnöke, nem a szakállas, hanem a szemüveges, aki az igazán fontos dolgokat mondja, mint például azt, hogy apa lehet szabadságon, tehát végre lesz ideje velünk focizni, nem csak egy gyors puszit adni, mikor már lefeküdtünk, szóval a szemüveges főnöke azt mondta, hogy apa megkapja a bónuszt.
Azt azonnal tudtam, hogy ez jó hír, mert, mikor a múltkor a Sziliéknél voltunk unalmas családi összejövetelen, ahol a felnőttek mindig körbeülnek az asztalnál, és rendesen kell viselkedni, mert ez mégiscsak egy ünnep, ahova kiöltözünk és finomakat eszünk, és van abrosz, meg mindenféle olyan étel, ami felnőttek szerint finom, de én utálom, mert nem lehet hozzá ketchupot enni, szóval ezen a családi összejövetelen elbújtunk a Szilivel a háztartási helyiségnek nevezett szobába, ahol a mosógépet tartják a rokonok, mert nekik arra is van pénzük, hogy a mosógépnek külön szobája legyen, szóval ott elbújtunk és a Szili mutatott a telefonján egy játékot, amin, ha jól ugrált kapott bónusz felszerelést meg új pályát, meg ilyenek.
Anyáék nekem még nem engedik, hogy telefonom legyen, mert egész nap nyomkodnám, és akkor nem koncentrálnék a leckére, és akkor biztos nem lenne belőlem semmi, ha nagy leszek, pedig, belőlük is lett valami menedszer, pedig ők is állandóan a telefonon pötyögnek vagy beszélnek.
Na mindegy. A felnőttektől ezt már megszoktuk.
Szóval a bónuszról kiderült, hogy nem felszerelés, és nem is másik pálya, hanem anya megmondta, hogy az sok pénz, ami azt jeleni, hogy végre nyáron elmegyünk a tengerhez.
Apa halkam megjegyezte ekkor, hogy szerinte a bónusz azt jelenti, hogy lecseréljük a 20 éves kocsinkat egy olyanra, ami többet van itthon mint szervízben, mert ugye egy autó lényege, hogy elvigye az embert Ából Bébe és nem az, hogy álldogáljon a Bélabánál, aki mindig buherál valamit rajta, aztán egyszercsak újra busszal kell menni iskolába.
Szóval apa kinézett magának egy szép Passzátot, de anya azt mondta, hogy csak nem gondolod, meg különben is, nekem is jár valami öröm, ha te csak folyton dolgozol és sosem vagy itthon, így apa, hogy öröm legyen és ne hüppögés, meg ajtócsapkodás, azt mondta anyának, hogy persze drágám a tenger jó lesz nyáron.
És akkor anya arcán elterült a mosolygás, amitől olyan szép lett, mint amikor még oviban sikerült a karate bemutatóm és megkaptam az övemre a sárga csíkot, csak nem volt könnyes a szeme, mint akkor, amit azóta sem értek.
És anya fogta a szétterült mosolyát és egész este, és másnap is meg harmadnap is, egész este ott ült a gép előtt és kereste a tengeri szállásokat, hogy legyen még kínálat és a legjobbakból választhassunk, persze elérhető áron, amit nem igazán értek, mert minden ár elérhető, ha az embernek sok a pénze, és ugye a bónusz miatt nekünk most sok van.
Szóval anya ült a gép előtt és a vacsora mindhárom nap pirítós volt párizsival, de nem bántuk, mert láttuk, hogy anya örül, és mindenféle teraszokról, meg medencékről mutogatott képeket, és megkérdezte, hogy kavicsot akarok gyűjteni a tengerparton vagy homokvárat építeni, mire én azt mondtam, hogy nekem mindegy, mert addigra betöltöm a kilencet, és akkor úgyis lesz majd telefonom, mint mindenkinek, szóval csak a wifivel foglalkozzon.
Erre egy kicsit elmúlt a mosoly, és azt mondta, hogy na ezért aztán pláne nem lesz telefon, és hogy akkor ezután csak azt fogja megnézni, hogy neki tetsszen a hely, és lehetőleg legyen legalább félpanzió, mert ő aztán a nyaralás alatt nem fog főzni, mert akkor az nem is nyaralás, csak az itthoni lét átköltöztetése jó drágán víz mellé.
Én erre nem szóltam semmit, apa is csak halkan jegyezte meg, hogy tőle lehet egész panzió, de akkor legyen benne az ital is, mert, ha már a Passát elúszott a tengerrel, legalább sörből ihasson kettőnél többet.
És akkor anya azt mondta, hogy persze drágám, igazán megérdemled, hogy jól érezd magad te is, és milyen jó lesz, mert majd a tenger mindent megold, és de jó lesz, és tényleg jó volt, mert végül talált egy szállodát gyerekmedencével, amihez csúszda is van meg bárral és napozóágyakkal a parton, ahol homok van és pálmafák, amik szép árnyékot vetnek.
A medence nekem is tetszett, és már egészen én is úgy éreztem, hogy majd a tenger engem is rendbe hoz, vagy legalábbis jó lesz, mert egyrészt nem kell iskolába járni, másrészt a képen ez a medence sokkal nagyobb mint a Sziliéké, és ha telefonom nem is lesz, legalább a medencénk nagyobb lesz egy hétig mint az övék.
Anya gyorsan foglalt, mert aki korán kel aranyat lel, ezt a múlt héten tanultuk olvasás órán, és anya nagyon örült, hogy ilyen okos a fia, hogy mindenhez hozzá tud fűzni valamit, én meg örültem, hogy büszke rám, mert hátha a tengerre mégiscsak telefonnal megyek.
Ezután egészen jó volt minden februárig, mert bármit törtem is el, vagy felejtettem ki a házimból, táskámból, anya sóhajtozott, aztán egyszer csak elmosolyodott, hogy majd a tenger.
Ez a tenger egy jó hely lehet tényleg, mert apa most is sokszor jött haza úgy, hogy én már nem is láttam, mert aludni kellett, reggel anya mégis felkelt hozzá és átölelte a nyakát, nem úgy, mint amíg nem volt tengerről szó és rácsapkodta az ajtót, mert apa biztos azért nem jár haza, mert már nem szereti.
Anya a tengerre vásárolt nekünk akciós matracot, fürdőgatyót és magának egy két egyberészes dresszt, amiket ki is hoztak szép csomagban, és akkor sem volt sokáig szomorú mint máskor, amikor kiderült, hogy a dressz még a Zsófi nénire se menne rá, pedig ő fiatal és nem szült mint anya, és ettől ugye lehet az embernek karcsú teste, de ugye neki már annyi dolga van, és nincs ideje, meg kedve sem folyton salátát enni, arról nem is beszélve, hogy én is, apa is inkább a mogyorókrémes nudlit szerertjük vacsira, mint a tonhalat.
Aztán jött a március és anya kevesebbet mosolygott, és egyszer csak kitört a vakáció, ami nem is vakáció, mert a gép elé kell ülni minden nap, és ott küldi a Zsófi meg a Kriszti néni a videókat és nekem ott kell írogatni a betűket, és nem értem, hogy mi van, de anya még mindig mondogatja, hogy semmi baj, mert majd a tenger mindent megold.
Gondoltam, megkérdezem a nagyit erről, de vele nem találkozunk már hetek óta, és ő meg nem szeret messengerezni, bár anyával folyton a telefonon lógnak és mikor arra megyek, anya lehalkítja a hangját, szóval nehéz dolog.
Aztán múlt héten, amikor a nagyinak szülinapja volt, végre tudtam vele beszélni, miután elénekeltük neki videóchatben a boldog szülinapot. Nem az Alma együttesest, mert az a ma van a szülinapom és azt csak gyerekeknek szokták, szóval utána a nagyi, mondta, hogy beszéljünk már kicsit mert olyan rég nem látott és akkor anyáék elmentek pezsgőt tölteni, mi meg beszélgettünk és a nagyi furán nézett és amikor kérdeztem, hogy majd ő is jön-e a tengerre, akkor mondta, hogy nem valószínű, és valószínűleg mi sem, de akkor jött anya, és mondta, hogy ő hisz benne, hogy sikerülni fog, apa meg azt mondta, miután megitta a pezsgőt, hogy reméli, mama meg azt, hogy imádkozik.
Ezek szerint a mama intézkedik Istennél az ügyben, s mivel a hittanon még a szünet előtt megtanultuk, hogy Isten mindenható, valószínűleg elintézi, hogy nyáron majd a tengeren anya és mi is ott legyünk és minden szép legyen, meg jó, és talán a telefonom ügyében is eljár, de ezt most nem említem, mert, ha mindenható, úgyis tudja.

A szöveg eredetije az Író Cimborák blogon jelent meg a Gyerekkorom kedvenc könyve című sorozatban