Hol volt, hol nem volt, az Újhegyen innen, az Óhegyen túl, ahol hatalmas, zöld erdő alatti pincében millió söröshordót tartottak, élt egy kis legényke. Dénesnek hívták. Nem volt nagy, épp, hogy kinőtt a pólyából, s megkapta az első ködmönkéjét, csizmácskáját és pohárkáját, amiből piros szörpöt ihatott.

A kis legényke minden nap a hatalmas zöld erdőbe járt játszadozni, ahol a Sörbirtok munkásai minden délben átgurítottak tíz tucat teli söröshordót. Dénes örömmel  nézegette a guruló hordókat és integetett az édespajának, aki a pincében dolgozott. Hetente egyszer arra járt a Sörbirtok feje is, nagy fekete kocsin. Dénes nagyon félt tőle, pedig az uraság jószívű öregember volt, fehér szakállal és fényes, arany keretű szemüveggel.

Egy nap Dénes épp az erdő szélén, a pincelépcsőn üldögélt logó orral. Megint kiporolták a nadrágját a szomszédban lakó iker fiúk, akik sok csíntalanságot követtek el ellene. Ahogy csendben pityergett, arra sétált a Sörbirtok ura, s meglátta a síró kis legényt.

- Mi a bajod kisfiam? - kérdezte barátságosan Dénest.

- Megvertek. - szipogott Dénes ijedten.

- Ki bántott? - csodálkozott az öreg úr.

- A Lakatos ikrek. - válaszolt lesütött szemmel Dénes.

- És miért bántottak? - kérdezte a Sörbirtokos.

- Mert nekem nincs testvérem! - válaszolt Dénes.

- És miért nincs testvéred?

A kislegény egészen megbátorodott az öreg érdeklődésétől s godolkodás nélkül felelt:

- Mert a szüleim túl szegények több gyerekhez.

- És Te szeretnél tesvért kisfiam?

- Nagyon szeretnék. Mindenkinek van egy, kettő, három, csak nekem nincs.

- Hát majd teszünk róla. - mondta a Söruraság és megsimogatta Dénes fejét.

Este, mikor a munka véget ért a kastélyába hivatta Dénes apját és adott neki egy zacskó aranyat.

- Azt mondja a fiad, hogy azért nincs testvére, mert szegények vagytok. Hát nesze, itt van ez a zacskó pénz, s holnaptól kapsz másik munkát több fizetéssel. Így már gazdagabb leszel, mint a Lakatos, akinek 5 gyereke van, neked is lehet több.

Dénes apja örömmel vitte haza a pénzt s a híreket, együtt örültek a feleségével a hirtelen jött nagy gazdaságnak. A zacskó aranyból új ruhákat, nagyobb teknőt, sőt még egy kocsit is vettek. Déneske is kapott hintalovat, kockát, még egy kis szekérkét is.

Telt, múlt az idő. Dénes örömmel játszott a szép játékokkal s büszkén sétált ki az erdőbe új ruháiban, de a testvérke csak nem jött. Meg is kérdezte egy nap az édesanyját.

- Anyukám, mikor jön már a testvérke?

- Milyen testvérke fiacskám?

- Hát, akit a Sörös uraság ígért!

- Jaj, fiam, milyen butaságok ezek?! Nincs nekünk arra pénzünk. Menj szépen játszani a hintalovaddal! - mondta az anyja türelmetlenül és nekilátott kifényesíteni szép új lábasait.

Dénes szomorúan kisétált az erdőszélre, ahol újra összetalálkozott a Sörbirtoskos urasággal.

- Ej, fiam, de rég láttalak. Hogy megnőttél! És milyen szép új ködmönkéd van! De jaj, látom ma sem jó a kedved. Megint elvertek?

- Nem,-  felelte bánatosan Dénes - csak úgy tűnik az uraság becsapott engem. Nem lett testvérkém, pedig azt ígérte, tesz róla.

Az uraság csodálkozva nézett Dénesre, majd összehúzta a szemöldökét és elküldte az egyik szolgáját a kisfú apjáért.

- Jó ember - kezdett bele szigorúan - én egy éve adtam neked egy zacskó aranyat és új munkát, hogy ne légy szegény s a fiadnak lehessenek testvérei. Hát mit csináltál te azzal a pénzzel?

Dénes apja ijedten forgatta a kalapját a kezében, úgy válaszolta:

- A családomra költöttem minden pénzt uram, hogy boldogok legyenek. Déneske kapott játékot, új ruhát, látja az úr, igazán.

A Sörbirtok ura a fejét csóválva így szólt:

- Bolond vagy te ember! Hát gondolod, hogy csak a ruhában, játékban van a gyermek öröme? Nem kérlel-e már téged hosszú ideje, hogy testvért szeretne? És te nem azt montad-e neki, hogy azért nem lesz, mert nem telik? Pedig te is nagyon jól tudod, hogy a gyermek számára a legfontosabb a szeretet. S ki szeretné őt jobban, mint a családja. A szülei s a testvére. Ki marad neki, ha ti már nem lesztek? Kivel segítik és szeretik majd egymást? Kire számíthat majd igazán a bajban? Kivel oszthatja meg örömét, bánatát őszintén?

- Igazad van uram, bocsásd meg nekem, hogy ilyen balga voltam. Elvakított a mohóság s az, hogy én akartam a legkülönbb lenni a birtok összes embere közül. Azt hittem, jót cselekszem, ha mindent megadok a fiamnak, amit csak lehet. - mondta Dénes apja a földet nézve.

- Adj meg neki mindent, amire igazán szüksége van. - mondta az uraság és felszállt fekete kocsijára, ami hamar elszáguldott a poros erdei úton.

Nem telt bele egy év, s Dénes boldogan húzogatta a szekérkéjét az erdei úton, benne két testvérével, Ilussal és Petrussal. Az arra kocsizó Sörös uraság örömmel látta a kisfiú sugárzóan boldog arcát, megállította a kocsit és megkérdezte:

- Örülsz-e Déneske?

- Örülük hát! Nem egy, hanem két testvérkét is kaptam a szüleimtől. Ugyi, milyen szépek?

- Azok fiam! S azóta megvertek-e?

- Nem ám! Mostmár mindenki tudja itt a birtokon, hogy nekem is van testvérem, s én vagyok az ő erős és bátor bátyjuk, nem mernek velem kezdeni. - mondta Dénes büszkén és vidáman húzta tovább a szekérkét két kistestvérével a madárcsicsergéstől hangos, meleg, tavaszi erdőben.