Hóemberem helyén mocsár,

álmos füvön lassú bogár.

fákon nyújtóznak a rügyek,

hálózsákjuk mára szűk lett,

ki kellene innen bújni,

a szélnek sem kéne fújni,

hóval teli szürke szatyrok,

mától bodros barik vagytok!

Jön a tavasz, itt van, látom,

nap süt át a hóvirágon,

hurrá, nem kell kesztyűt húzni,

kabáthoz elég egy pulcsi,

sáros lett a cipőm nézd meg,

egyre többen nyitnikéznek,

de jó, hogy a szoba helyett,

végre szabadban lehetek.

Egy unalmas, szürke napon épp nem volt tanítás az 1. B-ben, a számok úgy döntöttek, rendeznek egy amolyan verseny félét. Csak úgy szórakozásból.

• Legyen szépségverseny! – javasolta a 8-as, aki igen híres volt karcsú dereákról. De erről hamar letettek.
• Legyen tehetségkutató. Én tudok egy jó dalt! Az a címe: kétszer kettő néha öt! – javasolta a 2-es, de aztán abban maradtak, a zene inkább a hangjegyek asztala.
• Keressük meg, ki a legértékesebb! – javasolta a 9-es, ami minden számnak tetszett. Száméknál az érték, nost az többnyire tényleg fontos.

Hogy ebben jól megállapodtak, jött a következő kérdés:

• De ki lesz a zsűri? – kérdezte izgatottan a 3-as.
• Mi az a zsűri? – értetlenkedett a 6-os.
• Hát, aki a pontokat adja! – vágta rá tudálékosan az 5-ös.
• Akkor legyen a zsűri az Abakausz! – javasolta a 9-es.

Az Abakusz nagy örömmel fogadta a feladatot és kényelmesen elhelyezkedett a polcon, hogy meghallgassa a versenyzőket. Ki, miért lehet a legértékesebb.

Az 1-es tőle megszokott módon elé tolakodott mindenkinek:

• Én vagyok a legértékesebb, hiszen mindenhol az első a legjobb. Mindenki első akar lenni!
• Az lehet, hogy első akar lenni mindenki – vigyorgott az 5-ös – de csak úgy lehet az, ha mindenből 5-öst kap. Én vagyok a legfontosabb!

A 2-es gondolta nem akar lemaradni, hát így szólt:

• A 2-es páros szám. Mindenki örül, ha van párja. Így engem szeretnek a legjobban!

A 4-es ezt nem tűrhette szó nélkül:

• Én is páros szám vagyok. Duplán. Ráadásul rengeteg dologból van 4. Az autók kerekéből, a kutyák lábából, meg évszakokból is. Ez nem lehet véletlen!

A 3-as ettől nagyon megbátorodott.

• Kutya, meg kerék? Ugyan! Igazság, abból van 3. Meg kívánságból is! És a mesékben a királyfiakból és királylányokból!
• Naháát, az is valami? – húzta ki magát a 7-es – minden mesében a 7-es a varázsszám. A varázslat pedig mindent legyőz.
• Kivéve engem – jelentette ki szokatlan határozottsággal a 6-os – a társasjátékokban a 6-ossal lehet a legtöbbet nyerni.
• Ha már a legtöbb – kezdett bele magabiztosan a 9-es. - én vagyok a legnagyobb szám. Tehát a legértékesebb is!
• Az lehet, hogy te vagy a legnagyobb – legyintett a 8-as – de, ha én délután leheveredem kicsit szunyókálni, maga vagyok a végtelen. Van annál nagyobb?

Így versenyeztek a számok, s mindegyik meg volt róla győződve, hogy ő a legértékesebb. Csak a 0 volt csendben.

• Hát te? – kérdezte az Abakusz bátorítóan – Nem akarsz versenyezni?
• Na, ne már – nevetett gúnyosan az 1-es – ő, aki se nem oszt, se nem szoroz?
• Akinek még hónapja sincs! – biggyesztette le a száját a 7-es.
• Ugyan – pöffeszkedett a 9-es – hiszen ő egy semmi. Még akkor is ha nagy, csak egy nulla.

Szegény 0 nagyon elszomorodott, annyira, hogy másnap reggel senki sem találta őt az iskolában.

Először csak a felsősök vették észre informatika órán, hogy nem működnek a programok. Aztán a büfében is kiderült, hogy 0-ák nélkül nem érnek eleget a pénzek. A matematika tanár bácsi pedig meglepve vette észre, hogy a tizedes törtek bizony eltűntek a könyvből. S sok furcsaság történt még, míg a nap végére kiderült, mindenkinek nagyon hiányzik a 0.

• Nem kellett volna vele ilyen utálatosnak lenni. Mégiscsak páros szám – sóhajtott a jólelkű 2-es
• Természetesen közént tartozik ő is – helyeselt a 3-s.
• Mégha ő is a legkisebb, majdnem olyan szép kerek, mint én – mosolygott a 8-as.
• Bárcsak megbocsátana! – sopánkodtak mind.
• Látjátok! – mondta az Abakusz szigorúan, aki mögül lassan előbújt a már kevésbé bánatos 0 – Semmire sem mentek nélküle! Ahogy ő sem menne nélkületek.

A számok örömmel vették körbe a 0-át, aztán kézen fogva mind visszaugráltak a szorzótáblába.

Cápatrik minden reggel odaúszott a Hosszú szirthez, ami pont 3 méter 86 centi hosszúságú. Ezt minden kölyökcápa tudja az óceánnak ebben a sarkában, nagy is ilyenkor a tolongás.

Mindenki szeretné, hogy az orra hegyével elérje a szírt egyik, az uszonya sarkával pedig a másik végét. Hogy miért? Hát a teknőcropogós miatt, amit minden cápa először akkor ehet, amikor eléri a 3 méter 86 centit. Ez a legkülönlegesebb kölökcápa ebéd, hisz aki egy harapással összeroppantja a teknőcropogóst, az már nem kölök többé. Ehet amit akar, nem csak uncsi halat.

Cápatrik a mai reggelen is minden porcikáját kinyújtotta, s hopp, elérte a szírt mindkét végét. A fiatal cápa úrfi hirtelen nem is tudta mihez kezdjen magával, olyan hirtelen jött ez a felnőttség.

• Mama – kiáltotta el magát - Mama!

Mama azonnal meghallotta és persze tudta mi történt. Otthagyta a megnövelt zsírtartalmú bálnazsírturmixot és gyorsan elköszönt barátnőjétől Orka Olgától.

• Tudod a gyerek véresen komolyan veszi a teknősroppantást. Már egy méteres kora óta csak erre készül.

Cápatrik nem sokáig várt a mamájára, aki nagyon büszkén szemlélte meg méretes fiát.

• Én fogom a legnagyobbat roppantani ma! – úszkált fel alá Cápatrik izgalmában, meg azért is, mert köztudott, a cápák sosem állnak meg. Még álmukban sem.

Nem telt bele egy perc és elindultak a korallzátony felé, ahol a legendás Katamara, a nagy halász búvóhelye várta a legújabb felnőtt cápa jelöltet.

Katamarát, Cápatrik nagyapját az óceán legrettegettebb cápájaként ismerték. Egyesek szerint majdnem háromszor akkora volt, mint a Hosszú szírt, ami nem meglepő, hiszen étvágya nem ismert sem partot sem mélységet. Szinte bármire ráharapott, amiről kényes szaglása azt súgta: finom. Különleges nevét is egy legendás fogásról, egy katamaránról kapta, melyet egyetlen harapással süllyesztett el.

Mikor Cápatrik megszületett, nagyapja jól megnézte, majd jóságosan rávicsorította hatalmas, tűéles fogsorát – ami a cápáknál csak ritkán a barátság jele – és így szólt:

• Az én fajtám vagy kölök! Azon a napon, mikor akkora leszel, mint a Hosszú szírt, megkapod minden cápák féltve őrzött titkát. Ezzel te lehetsz a legnagyobb és legerősebb cápa az óceánban.

Cápatriknak sem kellett több. Egész kölök korában szorgalmasan evett, s készült a napra, mikor ő lesz a leghatalmasabb cápa a világon.

Mikor a hajóhoz értek mama elkezdett türelmesen körözni az árbocok felett. Cápatriknak egyedül kellett bemennie az ajándékért Katamara elhagyott búvóhelyére.

 Rettentően izgatott volt, de így is könnyen megtalálta a dobozt, hiszen Katamara megmutatta neki, mielőtt elindult volna a minden cápák nagy körútjára. Cápatrik óvatosan megbökte a doboz zárát az orrával, így az könnyedén felnyílt. 

A dobozban egy soha nem látott méretű hófehér cápafog volt, mellette egy fényesre pucolt konzervdobozon gyöngyházfényű tonhalírással ezt a felirat díszelgett:

Ne félj harapni, ha a szimatod súgja,

harapj keményen, újra meg újra,

a cápa titokra mindenki fog vásik,

ha kitörik, hát nem baj, nő helyette másik!

Régesrég élt Márton,

köpenye rőt bársony,

bár volt kardja, nem szívelte,

hogy bárkit is bántson.

Szíve nem volt kemény,

kedves, bölcs és szerény,

tőle mindig kaphatott csak,

a gyenge és szegény.

Szerette az Urat,

járta a keskeny utat,

bár rejtőzött, püspökszékbe,

gágogták a ludak.

Lámpánkban a fények,

mindenkiért égnek,

hogy tudd, amit Szent Márton:

a szeretet a lényeg.

Szuperhős fáradtan üldögélt egy toronyház legtetején és elégedetten szemlélte a felkelő napot. Éjszaka megint sikerült megmentenie a város az alvilági gazfickóktól s a városlakók egy újabb szép reggelre ébredhetnek, hála neki.Ahogy a torony tetején üldögélve bámészkodott, észrevette, hogy a köpenye alja koszos. Valamikor este sározhatta össze, amikor egy sikátorban üldözte Főgonoszt, a legelvetemültebb bűnözőt akit valaha látott.Mikor hazaért, fáradtan nézett be a gardrób szekrényébe, ahol szuperruháit tartotta. Meglepődve látta, hogy már nincs több tiszta köpenye és mindentől védő szuperoverálja is csak egy maradt.
- A nemjóját - vakarta meg álarcos fejét Szuperhős - alighanem ma mosnom kell.Valóban. Szuperhős kék-sárga csempés fürdőszobájában a szennyestartón hatalmas kupacban álltak az egymásra dobált szuperköpenyek, overálok és álarcok.Szuperhős nagyot sóhajtott és elkezdte bepakolni ruháit régi mosogépébe. Nem szeretett mosni. A világ megmentése valahogy sokkal egyszerűbbnek és szórakoztatóbbnak tűnt, mint a mosás meg a teregetés. A vasalásról nem is beszélve.Mosni muszáj, nincs mese! Egy szuperhős nem járhat piszkosan, mindig ezt mondta a mama. - brummogta magának Szuperhős, miközben a konyhájában leült meginni egy nagy bögre, gőzölgő kakaót. Világmegmentés után nagyon szeretett forró kakaót inni. Épp belekortyolt volna a finom illatú, sűrű italba, amikor furcsa hangot hallott a fürdőszoba felől. Bár nem volt ijedős fajta, a Szuperhős majdnem elejtette a bögréjét a különös nyikorgás hallatán.
- Ez meg mi a csuda lehet? - morogta bosszúsan és elindult a fürdőszoba felé. Szörnyű látvány fogadta. Abban a percben úgy érezte, hogy ez borzasztóbb minden eddigi világmegmentésnél. A fürdőszobában hömpölygött a koszos víz, a mosógépből pedig hatalmas habfoszlányok repkedtek mindenfelé.  Szuperhős papucsban és trikóban állt a fürdőszoba ajtajában és tanácstalanul bámulta a borzasztó helyzetet. Egy darabig összeráncolt szemöldökkel töprengett, majd mikor a mosógép még egy utolsó nyikordulás után kissé a levegőbe emelkedett és elhallgatott, csak úgy magának megjegyezte:
- Alighanem a mosógéppel lesz a baj. Miután felmosta a fürdőszobát elöntő koszos vizet és nagyjából összegyűjtötte a mindent elborító szappanhabot, Szuperhős úgy döntött, nekilát megszerelni a mosógépet. - Ez sem lehet bonyolultabb, mint megmenteni a várost a húsevő óriásrobotoktól. - gondolta. És belenézett a mosógép dobjába. Ha innen jött a víz, biztos itt van a baj - okoskodott Szuperhős, de nem látott semmi hibát. Benézett a mosószer adagolóba, belekukucskált a lefolyócsőbe, de minden jónak tűnt. - Lehet, hogy talán a burkolaton belül van a hiba?  De hogy jutok be a burkolat alá?Szuperhősnek remek öltete támadt. Gyorsan felhívta LézerSzemet a szomszéd város szuperhősét, hogy ugorjon át  hozzá, s nézzen be a burkolat alá.  LézerSzem alig  tíz perc múlva meg is érkezett és azonnal vizsgálni kezdte a mosógép motorját. - Sajnos nem látok hibát. Bár az igazat megvalva nem tudom, pontosan mit is keresünk. - vakarta tanácstalanul piros sapkás fejét.A két szuperhős csüggedten ment a konyhába, hogy megigyanak egy-egy bögre forró kakaót. Forró kakaó ivás közben ugyanis a Szuperhősöknek gyakran szoktak jó ötleteik támadni. És ez most is így történt.
- Hívjuk át AcélÖklöt. Régen a TV-t is meg lehett javítani úgy, ha egy jó nagyot csaptunk a tetejére. Hátha Acélököl helyre tudná pofozni a mosógépedet.Hamarosan megérkezett a két várossal odébb lakó szupererős szuperhős, AcélÖköl.
- Azért csak óvatosan - állt kissé gondterhelten a háta mögé Szuperhős - nehogy összelapítsd a mosógépem. Nekem ma muszáj mosnom. AcélÖköl hatalmas mancsával szelíden csapkodni kezdte a mosógépnek először a tetejét, majd az oldalát. Majd egyszerűen felkapta az egészet és rázogatni kezdte. A szerkezet zörgött kicsit, de igazából semmi furcsa hangot nem adott ki. AcélÖköl így visszatette a helyére és azt javasolta, próbállják ki.A három szuperhős gyorsan bepakolta a ruhákat, beöntötte a mosószert, aztán elindították a gépet és vártrak. A mosógép egy darabig rendesen működött, aztán furcsán nyikkant egyet, majd borzasztóan zúgott és elkezdett belöle dőlni a víz meg a hab. Szuperhős, LézerSzem és AcélÖköl csalódottan  álltak neki takarítani.Estére rossz idő ígérkezett, mikor a világmegmentés szükségessége mindig nagyobb mint szép időben, ezért LézerSzem és AcélÖköl hazamentek. Szuperhős nem tudta mi tévő legyen. Logó orral gubbasztott a szárítókötél alatt, mikor egy ismerős hangot hallott a háta mögül.
Mi a baj Szupi? - kérdezte egy szőke, két copfos kislány, akit Jankának hívtak és a Szuperhős szomszédjában lakott. Gyakran játszottak együtt, ha Janka anyukájának sok volt a dolga s a világ sem szorult épp megmentésre.
Szuperhős elpanaszolta baját a mosógéppel. De hát miért nem hívsz hozzá egy szerelőt? - kérdezte Janka csodálkozva, és odanyújtotta kedvenc, rózsaszín játéktelefonját Szuperhősnek.
Szerelőt? Hogy ez nem jutott eszembe! - mosolyodott el Szuperhős, de el is komorodott mindjárt. - Vasárnap van. Ilyenkor nincsenek szerelők.Jaj, dehogy nincsenek. Majd én szerzek neked egyet! Gyere!  - fogta meg a kislány Szuperhős kezét és elkezdte húzni a házuk felé.Janka apukája fogta a szerszámosládáját és átsietett Szupehőshöz. Néhány perc alatt megtalálta a hibát és megjavította.
- Mindig is tudtam apuci, hogy te is egy szuperhős vagy! - ölelte meg a kislány apukája nyakát.
- Köszönöm. - mondta féleszeg mosollyal Szuperhős és kezet nyújtott Janka apukájának.Janka segített Szuperhősnek újra betenni a ruhákat, s míg azok végre tiszták lettek, ittak egy-egy bögre habos kakaót. Mikor végeztek, együtt kiteregették a szuperköpenyeket és szuperoverálokat. A ruhák tisztán és illatosan lengtek a lemenő nap fényében.
- Látod Szupi, néha egy szuperhősre is ráfér a segítség! - mondta Janka huncutul és egy jó éjt puszit nyomott Szuperhős arcára.   

Volt egyszer egy kisfiú: Töhötöm. Nem volt éppen rossz gyerek, meg jó sem. Csintalan, örökké maszatos, fiúcska, aki sokat bosszantotta a macskákat, ugrált a pocsolyákban és taposta le, mindig véletlenül persze, anya féltve őrzött kiskertjét.
Bár esküdött rá, hogy nem direkt csinálja, valahogy mindig azokat a zöldségeket érte kár, amiket nem szeretett megenni. A spenótot, a fejessalátát. De rálépett a tök kibúvó kis növénykéjére épp úgy, mint a sárgarépa épp levelesedő hajtására.
Anyukája sokat korholta figyelmetlensége miatt, s szomorkodott is, mert Töhötöm mindig fintorgott, ha zöldséget, főzeléket vagy éppen friss gyümölcsöt kellett ennie.
Mikor apukája, aki nagyon szigorúan vette a finnyáskodást nem volt otthon, Töhötöm különböző játékokat eszelt ki, hogy ne unatkozzon az asztalnál. A párolt zöldbabból bástyát, a karfiolból erdőt épített , a sárgarépa karikákkal meg gombfocizni próbált.
Töhötöm egy dolgot szeretett igazán enni. Csokoládét. Minden évben alig várta, hogy eljöjjön a Mikulás. Neki ugyanis nem lehetett megtiltani, hogy csokoládét hozzon Töhötömnek.
Ilyenkor boldogan tömte magába a Mikulást figurákat, a friss, roppanós csokoládés nápolyikat, a cseppenős, csurgós krémmel töltött bon-bonokat és persze a sokféle szaloncukrot.
Persze a habzsolás után a csokoládé hamar elfogyott, így Töhötöm az év többi részében,a szombatokat várta. Ilyenkor a nagyinál is lehet némi édességhez jutni, persze szigorúan csak akkor, ha anya nem figyelt oda.
Töhötöm hatodik születésnapja előtti este gyönyörű, csillagos volt az ég. Ahogy a kisfiú kinézett az ablakon egy hullócsillagot látott. Behunyta a szemét és azt kívánta, hogy soha többet ne kelljen mindenféle borzalmas főzelékeket ennie, hagy egyen minden nap csak csokoládét.
Reggel, meglepődve látta, hogy valami történt. Kicsit megijedt, de mikor kinézett az ablakon valami igazán csodálatos dolgot pillantott meg. Amerre a szem ellátott, minden csokoládéból volt.
A kisfiú kiugrott az ágyból, s kiszaladt a kertbe. Már nagyon éhes volt. Leguggolt, megragadta az első keze ügyébe akadó dolgot és megette. Kakaóporral hintett trüffeldarab volt.
"Töhötöm csodálatosan érezte magát. Csokoládé leveleket tépett a fákról, marcipánvirágokat szedett és vidáman ugrott bele papucsával egy térdig érő forrócsoki tócsába, ami összemaszatolta kék kockás pizsamáját.
- Sebaj, majd anya kimossa. - gondolta és beszaladt a házba. "
"Körbenézett, de nem talált otthon senkit.
- Vajon hol lehetnek? - töprengett, mikor kinyílt az ajtó és egy kedves, öreg hölgy lépett be rajta.
- Szervusz Töhötöm, üdvözöllek Csokoládéországban. Ugye jól érzed magad?"
"Töhötöm meglepődött kicsit, hogy a néni tudja a nevét, de vidáman válaszolt:
- Igen, nagyon finom minden. Tessék mondani, hogy kerültem ide? És hol van a családom?
- Oh, hát emlékszel rá mit kívántál?  Mától fogva nem kell mást enned, csak csokoládét."
 - Itt ez a kis gomb - mutatott az öreg hölgy egy hatalmas, piros cukorkának tűnő kapcsolóra a falon -  ha ezt megnyomod, én azonnal itt leszek és kérhetsz tőlem bármilyen csokoládét, amilyet csak szeretnél.
"- De jó, akkor kérek egy mogyorókrémes tejcsokit? Az a kedvencem.
- Tudom - mondta az öreg hölgy és előhúzott egy hatalmas tábla csokoládét a zsebéből. Odaadta a kisfiúnak majd eltűnt."
Töhötöm boldogan falta fel a csokoládét és egész nap vidáman csatangolt a csokoládémezőkön. Találkozott sok másik gyerekkel, akikkel nevetve szaladgáltak együtt, ugráltak a folyékony tejkaramell patakokban, s várat építettek durvára őrölt kakaóporból.
"Bár vidáman teltek a napok, Töhötöm nem sokára már nem kívánt több édességet. Fáradtnak  és nehéznek érezte magát. Hiányzott az anyukája is. Egyik reggel megkérdezte az öreg hölgyet:
- Tessék mondani, merre lehet innen haza menni? "
- Csokoládéországból nem lehet csak úgy elmenni.  Aki mégis úgy döntene, annak ki kell állnia három, nagyon nehéz próbát. Még senkinek sem sikerült. De, ha nagyon akarod te is megpróbálhatotod, holnap reggel.
"Másnap Töhötöm az öreg hölggyel egy nagy, zöld mezőhöz ment.
- Ez itt a Spenót Sivatag. Amíg le megy a nap végig kell rajta rágnod magad. De vigyázz, néhol tükörtojás is van benne!
Töhötöm nekilátott és egész nap falta a spenótot. Először azt hitte, borzasztó lesz, de a sok csokoládé után jól esett. Sőt, egészen finom volt. "
"A következő reggel Töhötöm a Spenót Sivatag túl végén várta az öreg hölgyet, aki meglepődve látta, hogy sikerült a próba.
- Rendben van Töhötöm, látom elszánt vagy. Itt a következő próba: a Tökfőzelék mocsár. Edd át magad rajta s várj a túlparton holnap."
Töhötöm rémülten nézett a ragacsos,  Tökfőzelék mocsárra, de csak beleugrott és ette és ette és ette. Az anyukájára gondolt meg arra, hogy nem akar több csokoládét látni. Tulajdonképpen a tökfőzelék sem volt rossz. A mocsár túl végen kimászott és rögtön elnyomta az álom.
"Mikor Töhötöm felébredt, látta, hogy egy magas hegy alatt aludt, ami narancssárga fákkal van benőve.
- Ez a Párolt Répa Rengeteg. - szólalt meg az idős hölgy a háta mögött - Át kell falnod magad rajta, föl, a hegycsúcsig. Ott találsz egy szörnyű, harmatos zöldsalátát, ami alatt Csokoládéország kapujának kulcsa van. Ha megtalálod, szabad vagy. "
Töhötöm mindennél jobban utálta a főtt répát, de aztán eszébe jutott az édesanyja szomorú arca. Nagy levegőt vett és beleharapott az első répaóriásba, ami meglepően ízletesnek tűnt.
Mire minden répát megevett, már egészen besötétedett. Töhötöm borzasztó fáradt volt. A nap utolsó fényénél még megtalálta a harmatos, friss zöldsalátát és alatta Csokoládéország kulcsát, amit jól a markába szorított és elaludt.
"Reggel, mikor felébredt, az édesanyja állt az ágya mellett, kedvesen megsimogatta az arcát és így szólt:
- Jó reggelt kisfiam! Boldog születésnapot! Mit ennél reggelire?
- Bármit anyukám, bármit, csak csokoládét nem.

Kötött puha pulcsiban Éjbarát,

eljött  az esttel, vigyázni rád,

leül ide melléd aludj csak el,

csillagszemű éj neked énekel.

Csukd be a kis szemed, itt vagyok,

míg a nap reggel majd felragyog,

őrzöm az álmodat éberen,

nem bánthat senki sem édesem!

Ott a kuka,

ne légy buta!

Ha már nem kell,

dobd be oda.

Igérd meg most,

soha, soha,

nem szemetelsz!

Köszönöm:

a Föld

Vége a nyárnak, távol a hó

érik a tőkén a borravaló,

szép szemű szőlő,

tündérnek szóló,

őszre mosolygó,

zöld csemege.

Mondd, eszed-e?

Szőlőgyöngyöt fűzött,

ágas-bogas fürtre,

cakkos levél alá,

rejtette el fürge,

napsugárujjakkal

cirógatta lágyan,

megnőjenek nagyra,

amíg meleg nyár van.

S mikor az ősz halkan,

leveleken lépdel,

szőlőgyönygyöt szedünk,

óvatosan kézzel,

kosarakba gyűjtjük,

kóstolgatjuk, ízlik,

szőlőgyöngyeinkben,

édes napfény ízzik.