Szuperhős hangos csörgésre ébredt. Nagyon mélyen aludt, így elsőre nem tudta, az ajtón csöngetnek, a telefonja szólalt meg vagy bekapcsolva hagyta lefekvés előtt a zenelejátszóját.
- Meg az is lehet, hogy csak álmodtam – gondolta és épp megfordult volna Pókember mintás pizsamájában, hogy tovább aludjon, amikor újra hangos csörgés hangzott fel.
Szuperhős megdörzsölte a szemét és ránézett a karórájára. A zölden fluoreszkáló kijelző 23.16 percet mutatott.
- Munkára fel – motyogta csak úgy megszokásból, nem túl lelkesen és kikászálódott az ágyból. Titokban remélte, hogy végre, a hónapban először, eltölthet egy éjszakát úgy, mint a többi ember. Alvással.
A csörgés Szuperhős tabletjéből jött. Ide üzent neki a rendőrfőnök vagy a polgármester, esetenként a Városi Szennylap főszerkesztője, ha valami szuperhősöknek való munka akadt. És sajnos mindig akadt valami. Hol egy földrengés, hol valami borzasztó elvetemült rabló banda, őrült tudósok, akik fel akarták robbantani a várost, űrlények, miegymás.
A kijelzőn már távolról lehetett látni mennyire nagy a baj. A kisebb ügyek kéken, a komolyabbak narancssárgán, a súlyos katasztrófák pirosan villogtak a kijelzőn. A mostani egy piros jelzés volt, így Szuperhős gyorsan felébredt.
Óriás pókok lepték el a város keleti negyedét. – foglalta össze a vészhelyzetet az RSS (RiadóSzuperSegély) applikáció.
- Jaj, már megint! – nyögött fel Szuperhős. Utálta a pókokat, ahogy a kígyókat, az egyszemű, űrlényeket, az erős dohányos bűnözőket és a léggömböket. A léggömböket különösen.
De sajnos nem volt mit tenni, mivel Szuperhős volt a város megmentője, nem válogathatott a vészhelyzetekben. Ha hívták, mennie kellett. Igyekezett is páncélajtajú gardróbszobája felé, ahol város- és világmegmentéshez szükséges ruháit és felszereléseit tartotta. Amikor kinyitotta az ajtót, meglepődve látta, hogy minden fogasa üres.
- Hoppá, a mosás! – csapott a homlokára Szuperhős.
Ha Szuperhősnek legalább egy szuperruhája tiszta lett volna, az én mesém is tovább tartott volna.
kép forrása: limitless365
